Szegőfi Anna - G. Jakó Mariann: Borsod megyei egyesületek adattára - Borsodi Levéltári Füzetek 50. (Miskolc, 2007)

Útmutató az adattárhoz

A jelképek része volt a szín-használat, közülük is a pirosfehér-zöld szín, esetleg a város színei, majd később a szocialistákat jelképező vörös. Találkozhatunk, saját színkombináció választással is, főként a sportegyesületeknél, nyilván a versenyeken indulók egyértelmű megkülönböztetése érdekében. A szimbólumot megjelenítő jelkép része volt sok esetben a jelmondat is, ezek leginkább a bibliából vett, erkölcsi tartalmakat hordozó idézetek voltak. Szép példa a Miskolci Daláregylet „Szabadságot, hazát a dal tanít szeretni" jelmondata. A szimbólumok megjelenítésére szolgált a zászló, amely a nemesi címert díszítő sátor és palást átörökítése, használatát a lovagi és hadi események tették szükségessé. Az egyház a körmeneteihez és búcsújárásaihoz használta, az egyesületek az ünnepi rendezvényeken, felvonulásokon és a közösségi házak jelzésére. Nevezetes egyesületi zászló a genfi konvencióval hitelesített fehér alapú vörös keresztes lobogó, amelyet - mind a mai napig - a kötözőhelyek, szállítóeszközök és kórházak védelmére használnak. Az egyesületi hovatartozás személyre szóló megjelenítését célozta a ruházaton viselt jelvény, valamint a barát vagy ellenség megkülönböztetésére használt jelszó. A jelszót főként a nemzeti ellenállásban, majd az illegalitásban használták, de jelmondat értelemben a nyilvánosság előtt is. Legszebb példája „Jó szerencsét", amit egyesület névként, jelszóként, jelmondatként és köszöntésként is használták a bányász egyesületek szerte az országban. Jelszóként foghatjuk fel az egyesületi életben elterjedt bajtárs, testvér, szaktárs, elvtárs megszólításokat is. A hatalom igen korán felfigyelt a jelképek használatával szervezett ellenállási tevékenységre. Az 1879. évi XL. tc. 36.§.a az állam és törvényes intézményei iránti ellenséges irányzatok jelzésére szolgáló jelvények használatát elzárással és pénzbírsággal sújtotta.