Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Gömör vármegye 1771 - Borsodi Levéltári Füzetek 48. (Miskolc, 2010)

A kérdőpontok

Kortsmánk az uraság engedelmébül égetett ital áruitatására vagyon. Kenderáztató vizünk az forrásokbul elegendő vagyon. Malmok a szomszéd helységekben közel vágynak. Viszontagságok: Marhalegeltetésünk úgyannyira kevés vagyon, hogy más határokat kéntelenítünk kibélleni. Épületre való fánk nem találtatik határunkban. V. Mivel ezen helységben egyaránt az házhelyek után el nintsennek a föl­dek osztva és nem is találtatik helységünkben oly gazda, aki egész házhelyet bírna, hanem felet és kevessebbet, így azért egy-egy fél ház­helyes gazda némelyike tizenkét kilát, egynémellyike pedig tizenhár­mat vethet el, ki pedig kevesebbet. Úgy kinek tizenhárom, kinek tizen­két darabotskábul álló földje vagyon. Rétünk pedig kinek hat darab, kinek hét darab találtatik, mellyeket is kiét négy ember, kiét pedig há­rom ember lekaszálja egy nap. VI. Egy gazda ekkoráig fél házhely után, mivel (:amint fentebb megmon- dánk:) egész házhelyes gazda közöttünk nem találtatik, azért eszten­dőnként négy vonó marhával huszonnégy napot szolgálunk szántással. VII. Mindenféle termésbül, úgymint: búzábul, rozsbul, tenkelybül és zabbul földes urunknak az ollyatén földbül, amellyekben tized vagyon, kilent- zedet adtunk, az olyan földekbül pedig, ahol tized nintsen, hetedet szoktunk adni. A kilentzed ezen nemes vármegyében más földes ura­ságnál is némely helységekben szokásban vagyon. Az egy kilentzeden kívül földes urainknak sem készpénzül, sem ajándékul soha semmit is nem adtunk. VIII. Puszta hely helységünkben nem találtatik. IX. Minnyájan örökösök vagyunk. Keszi, 1771. május 16. tíjpál Jakab hites bíró keze x vonása. Filep András hi­tes személy keze x vonása. Orbán István hites személy keze x vonása. Idősbik Filep Mihály keze x vonása. Ifjabbik Filep Mihály keze x vonása. - A várme­gye által kiküldött összeírok: Uza Sándor és Czékus István. Jelzete: MOL. C. 59. 3007. cs. 85. sz. 3-7. p. 104

Next

/
Thumbnails
Contents