Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
MOGYORÓSRA Október 28-án egy nemzeti színű zászlóval az élen felvonulást tartottak. Előbb Hegedűs Ernő mondott beszédet, amelyben arra kérte a megjelenteket, hogy egy emberként sorakozzanak a zászló alá, majd Magyar János szavalata után megkezdődött a felvonulás. A tanácsházához érve egy csoport bement az épületbe, az összes iratot kiszórták és felgyújtották, így minden irat elpusztult, ami „a községi tanács fennállása óta, valamint még a körjegyzőségtől hosszú évekről megmaradtak". Ezután a pártszervezet helyiségéhez mentek, ahol szintúgy kiszórták, majd felgyújtottak az iratokat. (Az ügyben 1957-ben bíróság elé állítottak többeket.) 100 Október 30-án este Onda János tanácselnök irányításával nagygyűlést tartottak. Előbb 5 tagú jelölőbizottságot állítottak fel, amelynek javaslatait elfogadva megválasztották a község 12 tagú munkástanácsát. A testület tagjainak lehetőleg olyan személyeket választottak meg, akik nem voltak a kommunista párt tagjai. A munkástanács elnöke Hegedús Mihály lett. 101 Onda Jánost november l-jén leváltották. 1957. februárjában kezdte meg működését ismét a régi végrehajtó bizottság. A mogyoróskai eseményekről 1957. február 22-én Jedlicska István volt vb titkár írása jelent meg az Eszakmagyarországban, amelyben elsősorban Magyar Jánost támadta tevékenysége miatt, sőt rágalmazva azt állította, hogy társaival összeállította a „kivégzésre kerülők listáját." 102 PÁNYOK Október 27-én választották meg a munkástanácsot, azonban a község irányítása továbbra is a tanács kezében maradt Kuzma Béla tanácselnök és Csomó László tanácstitkár vezetésével. A munkástanács tagjai közül mindössze három személy neve ismeretes, nem tudni 100 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 5. f. 2/9. ő. e. Mika István járási első titkár levele Prieszol József megyei első titkárnak. 101 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv a mogyoróskai munkástanács választásáról; B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-1029. Jegyzőkönyv a mogyoróskai tanács 1957. márc. 23-i üléséről. 102 Mi történt Mogyoróskán. E szakmagyarország. 1957. febr. 22.