Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
azt sem, ki volt az elnöke. Vezetői közül az elnökhelyettes, B. Sivák Pál nevét ismerjük. 103 B. Sivák Pál tagja volt a községi tanácsnak is, 1957. június 23-án azonban megfosztották tagságától, mert Kuzma Béla „vb elnökkel szemben meg nem felelő magatartást tanúsított, megcsúfolta a Nagy szovjetunió [!] vörös zászlaját", amikor a munkástanács választásán a zászlórúdról letépte a vörös zászlót. 104 PERE - HERNÁDBŰD Október 26-án 19 tagú munkástanácsot választottak. 105 Elnöke Kurucz István, a szikszói Termény forgalmi Vállalat telepvezetője, elnökhelyettese Homonnay János tanácstitkár lett. A munkástanács nagy mennyiségű élelmet gyűjtött össze és jutatott el a miskolciak számára. A rend védelmére nemzetőrséget állítottak fel, amely fegyver nélkül látott el szolgálatot. A községben Majoros Barna földműves kezdett hozzá a Kisgazda Párt szervezéséhez. Körlevelet bocsátott ki, amelyben felhívta a lakosokat, „tömörüljenek a Kisgazdapárt zászlaja alá". 106 Október 27-én 17 helybeli aláírásával panaszos levél íródott, amely „Pere község nevében" tiltakozott a járási szerveknél a változások, köztük a tanácselnök leváltása ellen: „Ezen munkás tanács hanem ez egy furakodó szerv funcio kellene mindnek. Kérjű a járás ez a levél származi az igazi munkástanácstol éz fogja rövidese képviselni Pere község Most elnyomót népét. Tehát ez a levelet Tekincse lefőblevélnek a járás énagyon fontolya meg az elnök elendedését. Eha Mégis el az elnökünket akor el a Kétszínű Homonai urtis Nemtőlthet be őse mosti éamultban is álást ő vele is ki E Fel kéri a Kőzségnépe a Járár Kuruc Istvánnal kapcsolatban hogy Kuruc István Homonnai urnák a jobkeze és a nép nem tűri őket a tanácson egyőt ere a járás sürgősen hívja fel Kurucot hogy atanácsot hagya el azonnal metha103 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 593. o. 104 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-907/a. Jegyzőkönyv a pányoki összeférhetetlenségi bizottság 1957. jún. 21-i, a tanács jún. 23-i üléséről. 105 A testület megválasztásának időpontjára csak következtetni lehet (Ferencsik állítása szerint a munkástanács megválasztásának másnap küldték el). Arra vonatkozóan nincs információnk, hogy l Iernádbüd községben külön munkástanácsot alakítottak volna. 106 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 596. o.