Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
bányászt fegyverrejtegetésért 8 hónapi börtönbüntetésre ítélték, ennek iratai azonban nem kerültek elő. 97 KORLÁT A forradalom kitörésével a tanács vezetői, Czimbalmos Mihály elnök és Bajusz János titkár magukra maradtak. Hiába kértek tanácsot a járási tanácstól és a járási pártbizottságtól, mindig azt a választ kapták, hogy „csinálják az elvtársak úgy, ahogy tudják". Október 27-én, a késő esti órákban helyi fiatalok elhatározták, hogy felvonulást tartanak. Bajusz János tanácstitkár megpróbálta őket lebeszélni erről, de csak azt tudta elérni, hogy másnapra halasszák. Október 28-án délelőtt így megkezdődött a felvonulás. Bajusz János a tömegnek felolvasott egy cikket az Eszakmagyarország című napilapból, majd elszavalta a Nemzeti Dalt. Másnap, október 29-én választották meg a községi munkástanácsot. A tagokat a helyi Népfront Bizottság jelölte, s egykét kivétellel azokat is választották meg. A munkástanácsba így sok tanácstag, köztük Bajusz János vb titkár, is bekerült. A munkástanácsnak mindössze egyeden ülése volt, amelyen arról döntöttek, hogy a továbbiakban az általuk választott „ötös bizottság" fogja vezetni a községet. 9 " A munkástanács a gyakorlatban nem vette át a hatalmat, az mindvégig a tanács vezetői kezében maradt. A kommunisták rágalmazva később azt terjesztették, hogy a forradalom napjaiban itt is feketelistát készítettek a kivégzendő párttagokról, a megtorlás igazából mégsem érintette a községet. Bajusz János tanácstitkárt ugyanakkor októberi tevékenysége miatt 1957. április 23án kizárták az MSZMP-ből. 1957. július 27-én a községi tanács ülésén pedig Kiss Barnát fosztották meg tanácstagságától, mert megállapításuk szerint „az ellenforradalom ideje alatt a termelőszövetkezet vezetőit lejárattá, a végrehajtóbizottság tagjaival szemben is több esetben olyan hangokat használt, mellyel ugyancsak lejáratta a vb-ot." 99 97 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 595. o. 98 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 5. f. 2/8. ő. e. Bajusz János korláti vb titkár levele a járási pártbizottsághoz. 1958. jan. 29. 99 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-859/a. Jegyzőkönyv a korláti tanács 1957. júl. 27-i üléséről.