Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Dokumentumok
Vádlott kérdésére: Tanú: A szombat estére szervezett gyűlésen én is jelen voltam. Ugyanis több kommunista úgy határoztunk, hogy családostul részt veszünk a munkástanács megválasztásán. Amikor bementünk, a vezetők meghökkentek, összesúgtak, de ennek ellenére a gyűlés kommunista ellenes hangulatú volt. Ferenczi szónokolt, Görgényi pedig elszavalta a „Talpra magyart". Amikor odáig ért, hogy „Sehonnai bitang ember", karjával a kommunisták felé mutatott. Ezen a gyűlésen vádlott csitította a tömeget, hogy „rákosista és gerőista vezetőket, ha bűnösök a bíróság fogja felelősségre vonni, mi nem lehetünk magunk önbírái". A legnagyobb hangadó Vavrek vője volt. Zahoránszki vádlott szavai, mint tanító-igazgató szavai, csitítólag hatott a felizgatott tömegekre. Egyebet előadni nem tudok.