Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Dokumentumok
Rendőrkapitányság Encs Az alább felsoroltakat kérjük mielőbb kivizsgálni. Az októberi ellenforradalom ideje alatt községünkben sem volt rózsás a helyzet. A ... egyének listát készítettek a kommunistákról, hogy kiket kell majd fölakasztani. így került kb. 13 fő a listára. Ezzel kapcsolatban eddig ennyit sikerült megtudni, hogy volt lista. Kérjük kihallgatni Pál József volt munkás tanács tagot, mert amikor be akarta gyűjteni a rendőrség, a felesége azt felelte, hogy ha az ő férjét elvinnék, akkor ő megmond mindent és így sokan utána menne. [?] Parubjanszki Gyula aki a főszervező kulák gyerek, aki a tsz.-t sürgette, hogy milyen marad-e mert az állam most már támogatást nem ad és csak saját erőből élhet. De az idő alatt már osztotta a földet, 25 kh-t családonként. És állítólag ő írta volna alá a kivégzendők listáját. Eddig ugyan a haja szála sem görbült meg. Vajon mikor lesz felelősségre vonva. A jegyzőkönyveket neki tudni kell, hogy hová tették, amit az idő alatt tárgyaltak. Hrabovszki Gyula ugyancsak fut azóta minden felelősségre vonás nélkül. A vonaton utazva Kavecsánszki Lászlóval azon vitatkozott, hogy Görcsös ávós volt-e vagy nem. Kavecsánszki azt mondta, hogy nem volt, ő erre a zsebéből kivette a névsort és megnézte, azt mondta, hogy igenis az volt. Mint jegyző jelölt szerepelt, minden nap állt gépelte a jegyzőkönyveket és ellenőrizte a V.B. munkáját és ő is aláírta volna a felakasztási listáját. Jegyzőkönyveket, hogy hová tette, tudnia kell, vagy hogy hol vannak. iős Ács Ferenc mint munkás tanács tag, majd később mint elnök miért sürgette a V.B. leváltását és a tsz elnökkel való leszámolást. És miért szavazót Kádár kormány ellen. Erre Vitéz István pedagógus ad majd választ. Tóth Sándor mint munkás őr PK kérjük őt is kihallgatni, hogy miért akarták őt leváltani és miért akarták Pál Józsefet helyette PK-nak. Meg