Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
szervezet elnöke is lett, majd áprilisban lemondott tanácselnöki tisztségéről. A községi tanács új elnöke az eddigi elnökhelyettes, Pohobics János lett. 261 A bányaüzemi párttaggyűléseken egyre erősebben követelték az „ellenforradalmárokkal" szembeni fellépést, s az nem is váratott magára. Az 1957. januárjában nyugatra menekült Nemere Dénest azzal vádolták, hogy feketelistát állított össze a kivégzendő párttagokról. 262 1957. március 15-én Csorna Ferenc bányászt izgató kijelentései miatt, valamint közelebbről meg nem határozható időben Barta Gyula egykori munkástanácselnököt internálták. Csornát szeptember 7-én engedték szabadon, hamarosan azonban ismét letartóztatták. Csorna Ferenc ugyanis a fogságáért Juhász F. Bálint párttitkárt okolta, ezért november 21-én bicskával a kezében támadta rá. Csornát lefogták, majd átadták a rendőrségnek. Ezután bíróság elé állították Veres Bélával, Géczi Istvánnal, Veres B. Árpáddal, ifj. Veres Istvánnal és az uponyi Koós Lászlóval szervezkedésben való részvétel, illetve izgatás vádjával. Csornát első fokon 1 év 6 hónapi, másodfokon 11 hónapi; Veres Bélát 1 évi felfüggesztett börtönbüntetésre; Géczi István MAV forgalmistát első fokon másfél évi, másodfokon 1 évi felfüggesztett; Veres B. Árpádot 10 hónapi felfüggesztett, Koós Lászlót 6 hónapi felfüggesztett, börtönbüntetésre ítélték, ifj. Veres Istvánt pedig felmentették. Bíróság elé állították Veres L. Bálintot is, mert nem jelentette fel a partizáncsoportot szervezni kívánó ormosbányai Gyenge Jánost. Veres L. Bálintot feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt 1 évi felfüggesztett börtönre ítélték. 261 B.-A.-Z. m. Lt XXIII-922/a. Jegyzőkönyv a rudabányai tanács vb 1957. febr. 25-i, ápr. 17-i üléseiről. 262 B.-A.-Z. m. Lt XXXV/1. 1. f. 2/72. ő. e. Megyei Rendőrkapitányság értesítése a rudabányai ellenforradalmi tevékenység kivizsgálásáról Juhász Bálint rudabányai lakos bejelentése alapján.