Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Előszó

RUDOLFTELEP bányaüzem Október 30-án a kultúrteremben választották meg a bányaüzem munkástanácsát. A gyűlést a miskolci diákparlament két küldötte ve­zette le. Az üzemi munkástanács elnöke Vermesi Béla, elnökhelyettese Antal Zoltán lett. November 4-e után a munkástanács Szolnokról távmondatot kapott, amely szerint fiatalokat deportálnak a Szovjet­unióba. Vermesi Béla gyűlést hívott össze, amelyen a bányászok el­döntötték, hogy a vasúti sínek felrobbantásával megakadályozzák a deportálást. A gyűlés után ismeretiének robbanóanyagot szereztek, azonban az akcióra nem került sor. November 8-án a munkástanács kérésére a megyei rendőrfőkapitányság Demeter József egykori csend­őrt üzemi munkásőrség (nemzetőrség) megszervezésére utasította. A 25 tagú őrség november 12-én jött létre, parancsnoka Demeter lett. A nemzetőrség részére a megyei rendőrfőkapitányság adott fegyvereket, előtte Demeterrel aláírattak egy „kormánynyilatkozatot", amelyben kikötötték, hogy a fegyvereket „kormány és kommunistaellenes" célra nem adja ki. 263 A nemzetőrség 1957. január 8-ig működött, akkor a miskolci karhatalom 8 fős egysége fegyverezte le Kiss Barna fő­hadnagy vezetésével. 264 Az üzemben már november 9-én megalakult az MSZMP Szervező Bizottsága, azonban a pártszervezet ellen még december közepén is élesen tiltakoztak. 265 Novemberben Antal Zoltán lemondott elnökhe­lyettesi tisztségéről, ezért új munkástanácsot kellett választani. A vá­lasztásra november 28-án a Borsodi Szénbányászati Tröszt vezetői, Nagy Lajos elnök és Kővári Ferenc igazgatósági munkástanácstag je­lenlétében került sor. Nagy Lajos arra kérte a bányászokat, hogy ve­gyék fel a munkát, indítsák meg Borsod megye vérkeringését. Az egyik hozzászóló Nagy Imre holléte felől érdeklődött. Válaszában Kővári Ferenc kijelentette, hogy „most jelen pillanatban nem tudjuk hogy Nagy Imre hol van a napokban fog felmenni egy küldöttség 2 « B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.l 163/1957. sz. ítélet Székely Sándor és tsai ügyében.; Szé­kely Sándor rendőrségi kihallgatása. 1957. máj. 10.; Demeter József bírósági vallomása. 264 HL 1956-os gyűjtemény. 11. ő. e. A Tizcshonvéd karhatalmi zászlóalja története. 20. o. 265 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. 1337. dob. Borsodmegyci MSZMP Intézőbizottságá­nak jelentése a Párt újjászervezésének helyzetéről. 1956. dec. 19.

Next

/
Thumbnails
Contents