Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
CIGÁND A községben az indulatok már hónapokkal a forradalom kitörése előtt a felszínre kerültek. Augusztus 21-én tagosítás kezdődött, ami igen nagy felháborodást váltott ki. Augusztus 23-án este hét-nyolc óra között a törvénytelen tagosítások miatt elszenvedett sérelmek miatt a lakosság nagy része, mintegy 900 fő botokkal, lapátokkal felfegyverkezve a községi tanács épülete elé vonult, ahol éppen a tanács ülésezett. „A járási és községi szervek tudtak arról, hogy a községben szervezkedés folyik a tagosítás ellen és egy küldöttség Budapestre készül, hogy a tagosítás végrehajtását megakadályozzák. Ennek ellenére más intézkedést nem tettek, mint csupán az államvédelmi hatóságnak jelentették. ... Tetézte ezt az, hogy a dolgozó parasztok, akik Budapestről visszajöttek, olyan hírt terjesztettek el a községben, hogy a Minisztérium a tagosítást nem engedélyezte. ... a községi tanács VB-a még aznap este ülést tartott és az ülésre meghívták az egyik Bp-re felutazott dolgozó parasztot. A meghívójára ráírták, hogy a tagosításról lesz szó a VB. ülésen. Ez a dolgozó paraszt, ahogy meghívóját megkapta, többnek elmondta, hogy minek hívják a tanács VB. ülésére, akik továbbadva a község dolgozóinak, jelentős része tudomást szerzett erről és így szervezték a felvonulást." A felvonuláson nemcsak a tagosítás által érintett dolgozó parasztok vettek részt, hanem olyanok is, akik ekkor nem kerültek bele. A felvonulók követelték a tagosítás megszüntetését. A tömeget két rendőr oszlatta szét. A sokaság elvonult, de egy kisebb csoport visszamaradt és az „öreg temető"-höz hívta őket. A rendőrök el is indultak, de útközben kövekkel dobálták meg őket. Riasztólövéseket adtak le, mire a csoport szétoszlott. Az incidens előkészítőinek a hatóságok Lud Berdt és Csákit tartották. 144 Rövidesen államvédelmisek érkeztek a községbe, hogy izgatásért letartóztassák az értelmi szervezőként számon tartott Oláh Bertalant. Oláh elmenekült a faluból és két hónapig Budapesten bujkált ismerőseinél. UA B.-A.-Z. m. Lt XXXV/L 1/94. 6. c. Jelentés Cigánd községben a tagosítás következtében bekövetkezett zavargásokról. 1956. aug. 28.