Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

A követelésektől a lincselésig

hogy Bogár Károly, a küldöttség egyik tagja — aki elŐ2Ő este úgy dön­tött Turbók Gyulával, hogy nem tart a delegációval — mint minden munkakezdéskor, átöltözött munkásruhába. Bogárt néhány felhábo­rodott dolgozó majdnem megverte, de a fogazóüzem dolgozói feltar­tóztatták a munkásokat, míg Bogár bemenekült a pártbizottság irodá­jába. A csalódott munkások még elkeseredettebbek, még követelő­zőbbek voltak, mint előző nap. A gyár kapujánál, az irodaház előtt ismét nagy tömeg gyűlt össze, hogy kivonuljon a városba tüntetni. A Munkásszervező Bizottság tagjai eredménytelenül próbálták lebeszélni a munkásokat, már nem hallgattak rájuk, csalódtak bennük. A tömeg kitört a kapun, majd hirtelen megtorpantak. Ezt kihasználva a mun­kástanács tagjai visszaszorították őket. A munkások megnyugtatása céljából Huzsvári Kálmán nagyüzemi párttitkár kérésére Turbók Gyu­la ülősztrájkot hirdetett ki, hangsúlyozva, hogy mindenki köteles a munkahelyén maradni. A tömeg elismeréssel fogadta a bejelentést, de követelte a gőzduda megszólaltatását. A munkásoktól megrémült Huzsvári Kálmán telefonon akart erre utasítást adni, de Bogár Károly kivette kezéből a telefont és közölte, hogy a munkástanács nem járul hozzá. Végül valaki mégis megszólaltatta a gőzdudát. A tömeg ismét megrohamozta a kaput, s mintegy 100-120 munkás elindult a kohászat felé. Az LKM-be be is jutottak, s követelésükre Nemeskéri János párt­titkár beolvasta a hangoshíradóba a DIMAVAG követeléseit. A betört dimávagosokat közben a kohászok kiszorították a gyár területéről.47 Ebben a rendkívül feszült hangulatban, az előző napi megbeszélés értelmében reggeli 8 órakor érkezett a DIMAVAG-ba Földvári Ru­dolf. Közmegelégedést váltott ki, hogy gépkocsija hűtőjét nemzed színű zászló takarta. Földvári arra kérte a munkásokat, hogy távollét­ükben is legyen rend és nyugalom, majd a diósgyőri munkásküldöttség elindult. Útközben csatlakozott hozzájuk az egyetem delegációja, majd Nyék- ládházánál beérte őket a Nehézszerszámgépgyár késve induló küldöt­teit szállító gépkocsi. A borsodi küldöttség kalandos körülmények kö­zött jutott el a fővárosba. Útközben Gödöllőn és Kistarcsán is feltar­tóztatták őket, előbb katonai, majd rendőri alakulatok, de Földvári igazolványa előtt mindig megnyílt az út. Kistarcsáról már csak négyen 47 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. Nb.181/1958. Káli Lajos rendőrségi tanúkihallgatása. 1957. júl. 24. 26

Next

/
Thumbnails
Contents