Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)

TANULMÁNYOK

Balázs (1350) Domonkos Antal Miklós Mihály Pál Péter I István (a grófi rang szerzője) Az adománylevél szerint a családnak az ebben a leszármazá­si sorban nem szereplő ősei a hunoknak a Szkítiából való má­sodik kijövetelekor (azaz a magyar honfoglalás idején) a Sajó fo­lyó mellett, Miskolc közelében telepedtek le, s ennek a földnek a saját nevüket, tudniillik a Szirmát adták. Ezt a földet Zsig­mond király idejében János fia Pál fia György és Balázs fia Do­monkos fia Antal birtokolták. Az ősök közül elsőként Balázs tel­jesített nagy szolgálatokat a királyoknak: ő 1350 körül élt, s amikor Dalmáciában, Jadra városánál harcolt az ellenséggel, a királyért és a hazáért halált szenvedett. Unokatestvére, Pál pe­dig ugyancsak Nagy Lajos király alatt Apuliában teljesített ka­tonai szolgálatokat. Ennek a Pálnak a testvére, Simon ugyan­csak Itáliában tevékenykedett: Lajos király öccsének, András nápolyi királynak az udvarában lett tárnokmester. A rokonok közül Pál fia György volt a következő, aki az 1400-as évektől kezdve kiemelkedő szolgálatokat teljesített János r^—i Pál Simon I 1 1 György Péter János Ambrus I Pál I István I István

Next

/
Thumbnails
Contents