Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)
TANULMÁNYOK
Zsigmond.királynak: költségeket és fáradságot nem kímélve, a király kíséretében, de egyedül is különféle diplomáciai feladatokat látott el és jelentős hadi vállalkozások résztvevője volt, amikor Zsigmond Isztriában, Franciaországban, Angliában, Lombardiában és Németország részeiben intézte a birodalom ügyeit (a címeradomány, illetve a Szirmáról való új adomány iratait is Konstanzban állították ki). Testvérei közül Péter egyházi szolgálatba lépett és a királyi kápolna őre lett, János pedig Zsigmond sógornőjének, Nagy Lajos leányának, Hedvignek a kíséretében Lengyelországba ment és ott, a sieradz-i vajdaságban nagy birtokokat szerzett. Fia, Miklós azonban újfent Magyarországon tűnik fel: egyházi szolgálatba lépve előbb az egri káptalan kanonokja és patai főesperes lett, majd ugyanott prépost, s végül az egri püspöki méltóságba emelkedett. A család egy másik ágának a tagja: Szirmay Mihály fia Pál ugyancsak katonai teljesítményével szerzett múlhatatlan érdemeket: lovas katonák vezetőjeként sok csatában vett részt, majd amikor 1552-ben a törökök nagy erővel ostrom alá vették Eger várát, akkor ő is a várban lévén, reája bízták a Bebekbástya védelmét. Ennek a feladatnak az október lén történt nagy török roham idején olyan vitézséggel tett eleget, az ostromlók a védők kitartását látva és csodálva feladták az ostromot és szégyenszemre elvonultak a vár alól. Az adománylevél szerint a régiek mellett a család későbbi tagjai is nagy szolgálatokat tettek az országnak. így például a rangszerző István nagyatyja, István és atyjának nagybátyja, Pál évek hosszú során keresztül látta el Borsod vármegye alispáni hivatalát, atyja, Péter pedig Zemplén vármegyében viselte ugyanezen tisztséget, valamint volt a királyi ítélőtábla esküdtje. A rangszerző Szirmay István, amint azt a grófi rang elnyeréséről szóló kiváltságlevél elmondja, méltó követője volt az ősöknek. Már fiatal korában elkezdett foglalkozni a közügyekkel: jogi tanulmányainak végeztével nagyobb jelentőségű feladatokat ellátva gyakran megfordult az országgyűlésekben és a királyi