Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)

TANULMÁNYOK

ra, sem (ami számunkra még fontosabb lenne) a Borsod megyei Szirmára. Ami a közvetett vonatkoztatást illeti, a Borsod és az Ugocsa megyei Szirma települések birtokosainak rokonsága alapján legfeljebb az fogadható el, hogy az Ugocsában biztosan birtokló Othobor és Cheburka, illetve fiaik Borsodban is birto­kosok lehettek - erre azonban pozitív adatunk pillanatnyilag nincsen. Lássuk ezután, hogy mit tudtak a XVIII. század elején az elődökről a családtagok. Amikor I. József király Bécsben, 1707. április 23-án kiadott oklevelével grófi rangot adományozott Szirmay Istvánnak és feleségének, Eödönffy Zsuzsannának, va­lamint fogadott fiuknak, Szirmay Tamásnak, akkor - nyilván a családtól kapott információk, azaz a családi hagyomány alap­ján - részletesen beszél az oklevélben ezekről az ősökről. 5 En­nek alapján a rangszerző leszármazása, illetve rokonsága a nagy és nevezetes tetteket végrehajtó más Szirmayakkal a kö­vetkezőképpen rekonstruálható (kövérített betűvel a közvetlen leszármazást jelöltük, kurzívval pedig az egyéb családtagokat): 5 Szirmay, Antonius, 1804. 293—299. p.

Next

/
Thumbnails
Contents