Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1561-1563 - Borsodi Levéltári Füzetek 40. (Miskolc 2001)

fiát, Kovács Benedeket, valamint Rózsás Mártont, Soak Simont és Zobák Ist­vánt (providi) -, akik valamennyien Nagymihály oppidumban laknak, s c jobbágyok az éjszaka csöndjében és fegyveres kézzel hatalmasul rátörtek a felperesnek ugyanazon mezővárosban lévő háza előtti gyümölcsös kertjére, annak újonnan épített kerítését szétvágták és az új kerítés mellett lévő régi kerítés 23 karóját kidöntötték. A felperes az ebből származó kárt, ha magát a hatalmaskodást nem is számítja, 10 forintért sem vállalná fel. 2663. (I. 440.) Pongrácz János bejegyeztette, hogy ő tanácskozás végett egy szolgabíró kiküldését kérte a törvényszéktől, továbbá eszenyi Csapy Ferenc (egregius) kiküldését is kérte ugyanerre a tanácskozásra, ámde a vármegye közönsége senkit sem küldött ki. 2664. (I. 440.) A vármegye közönsége a következő módon foglalt állást eb­ben a dologban: tekintettel arra, hogy sem a megyében nem élt soha ilyen szokás, sem pedig a törvényszék nem folytatott ilyen gyakorlatot, ezért tehát most sem küldhetett ki szolgabírót vagy esküdtet, hogy tanácsot adjanak a pe­reskedő feleknek. 2665. (I. 440-441.) Az alperes fél, tudniillik nagymihályi Pongrácz János (egregius) érdekében Oroghványi Gergely a következőket válaszolta a felpe­res előterjesztésére (lásd a 2662. számú bejegyzést): jóllehet az alperes fél az ellene és a felperes érdekében kiadott első bírságlevelet valóban feltörte, azt nem azért cselekedte, hogy ezzel a felállított persorozatot lerontsa. Ezért tehát a fent írt pert a persorozatnak megfelelően kell tárgyalni és így az alperes másra egyáltalán nem is köteles feleletet adni. A vármegye közönsége egyéb­ként is úgy határozott, hogy a persorozatnak megfelelően veszi tárgyalás alá a mondott ügyet. 2666. (I. 441.) A vármegye közönsége erre az előterjesztésre (lásd az előző bejegyzést) a következő határozatot hozta: mivel az alperes fél a bírságlevelet feltörte, válaszolni is tartozott volna. Ha azonban a persorozatot támadni akarta volna, akkor kellett volna ezt tennie, amikor még nem bontja fel a le­velet és nem fizeti ki a bírságot. 2667. (1.441.) Az alperes fél erre a határozatra (lásd az előző bejegyzést) a következőket válaszolta: nem azért törte fel a bírságlevelet, mert a feltörés után a persorozaton kívül akart válaszolni. Azt is mondta továbbá, hogy mi­vel ez az ügy egy és ugyanazon fivérének, Pongrácz Mátyásnak (egregius) az ügyével, ezért a kettőt nem lehet egymástól elkülönítve tárgyalni, a felperes keresete sem irányulhat csak az egyikük ellen, mint ahogyan a parancslevelet sem lehetett volna csak ellene kiadni. Egyébként pedig a bírsággal sem tarto­zik, mert amikor a bírságlevelet feltörte, a prokurátora által megjelent és ak­kor úgy született meg a határozat, hogy azért kell őt bírságban elmarasztalni, mert a prokurátora nem akart választ adni. Végül pedig azt is elmondta az al-

Next

/
Thumbnails
Contents