Nagy Magdolna: I. Rákóczi György és Borsod vármegye, 1644-1648 - Borsodi Levéltári Füzetek 36. (Miskolc, 1998)

fellépjenek a magyarországi rendek védelmében, egyben kísérletet tegyenek az országegyesítésre vonatkozó koncepciójuk megvalósítására. A koncepció török támogatással, a Habsburgok ellenében képzelte el az ország egyesítését. így a hódoltság nem szerepelt a tervekben, és a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a fejedelmek a királyi országrészből is csupán Felső-Magyarországot kívánták Erdélyhez csatolni, erre láttak reális lehetőséget. Az események a fejedelmi politikát igazolták: fellépéseiknek köszönhetően biztosították és megerősítették erdélyi uralmukat a Habsburghatalommal szemben. Sikeresen átmentették az önálló magyar államiságot és már jelenlétükkel is segítették a rendek küzdelmeit az udvarral, a német abszolutizmus tendenciáival szemben. Felső-Magyarország, benne Borsod vármegye, több szempontból fontos szerephez jutott a 17. századi Habsburgellenes küzdelmek során. Fekvése, a török és Erdély közvetlen szomszédsága növelte stratégiai fontosságát, gazdasági ereje tovább fokozta jelentőségét. Döntően protestáns nemessége a különböző hatalmak között egyre szervezettebbé vált. A térség a 16. század 40-es éveitől kettős - magyar és török — befolyás alatt élt, a 17. század elejétől pedig egyre erősebb erdélyi befolyás érvényesült. Utóbbi kapcsolat különösen akkor vált szorossá, amikor az a fejedelem került hatalomra, aki Felső-Magyarországon kiterjedt birtokhálózattal rendelkezett: 1630-ban a korábbi borsodi főispán, Rákóczi György személyében a legnagyobb magyar arisztokrata ült a fejedelmi székbe. Rákóczi György és Borsod vármegye kapcsolatai tehát alapvetően két területre terjedtek ki: egyrészt magyar főúrként, másrészt erdélyi fejedelemként vett részt a térség életében. Apjától örökölt tekintélyes birtokai között - más borsodi területek mellett — zálogjogon az ónodi várat és tartozé-