Csorba Csaba: Zemplén vármegye katonai leírása, 1780-as évek - Borsodi Levéltári Füzetek 32. (Miskolc, 1990)

Forrásközlés

SZINNA mezőváros /Mar/kt/ Szinna/ Col.26. Sect.4. 1. Staksin 1 3/4, Voloskowcze 2, Bella 1, Pöchny 1 3/4, Ischelleny 2 3/4 óra. 2. A templom, az uradalomhoz tartozó vár és a majorság szilárdan épült. 3. A Ciroka /Zyrocha/ folyó, a Pcsolina /Pselinka/ patak, és még két meglehetős patak folyik keresztül a helységen, majd három­száz ölnyire a helységen kívül egyesülnek. Az első tíz öl szé­les, két láb mély, ugyanennek a partja a várig egy-két öl ma­gas, tavasszal kiont, s ekkor az egész völgyet elönti és az átjárókat hat napra eltorlaszolja. 4. Az erdők a magas hegyekben sűrűn egymás mellett álló bükkből állnak. Az, amelyik a közepes hegyen található, magastörzsu tölgyből, nyírből, bükkből és égerből áll. 6. Az út, ami Homonnáról /Homonau/ Dluhén /Dluki/, Bellán /Bella/ és végett csak eddig jön, részben a Ciroka /Zyrocha/ folyón át, részben földeken át visz és nagyon jó. Az utak Pichnyére /Bochny/ és Pcsolinára /Pschelleny/, amik részben völgyekben-az első inkább meglehetős magas hegyhátokon - visz­nek, minden időben használhatóak. Az út Sztakcsinra /Maksin/, ami a Ciroka /Zyrochs/ mentén egy kis vögyben visz, minden esetben használható. Az utat Valaskovcéra /Valaskovcze/, ami négy kis patakot keresztez, azzal, amelyik Bellából /Bella/ ezen helységig jön, majd vele ott egyesül, már leírtuk. A számos vadvíz és erdő miatt nehéz fuvarral járhatatlan. 7. Ennél a mezővárosnál kezdődnek az erdővel benőtt hegyek, amik közt a legnagyobb a Snysnky Kamen /Snynsky Kamen/, a Portalka Csob /Portalka Czob/ és észak felé lévő Szancina Dynskid /Szancina Dynskid/. Az első egy mérföld távolságnyira van a helységtől, amin két-hat öl magas sziklák találhatók, amiről messzire körbe lehet látni.

Next

/
Thumbnails
Contents