Seresné Szegőfi Anna (szerk.): Miskolci statutumok 1573-1755 - Borsodi Levéltári Füzetek 13. (Miskolc, 1981)

Bevezetés

VI illetve az ország alkot - és a saját különös jogra, amelyet, helyhatósági vagy statutarius jognak is nevez. Az utóbbi a— zért helyhatósági, mert egy adott helyre vonatkozik, azaz példánl egy városra, s azért statutarius, mert jogforrásai a statútumok. A statútumot pedig igy határozza meg: ius quod- dam regni commune, vim legis habens dicitur "statutum", quasi stabiliter et firmiter ordinatum, vel quasi statum publicum definiens. A helyhatósági jog alapja a szokás /ugyanott, 10. cim/. A szokás pedig nem más, mint az erkölcsökből származtatott jog, amely törvény hiányában törvény gyanánt szolgál. Ahhoz, hogy a szokásból törvény legyen, három feltétel szükséges : 1. az okszerűség, azaz hogy a jog célja felé törjön.

,2. Hogy kellő időn keresztül tartson. 3. Hogy a cselekvés, amelyet szabályozni kiván, gyakran ismétlődjék. Ha ez a három feltétel teljesül, akkor a szokásból helyi törvény - statutum — lesz.

Ez a statutum-meghatározás azonban csak gyűjteményünk kisebb hányadára illik. A XVII., de főleg a XVIII. század folyamán sok olyan rendelkezést hozott Miskolc tanácsa, amely nem valamilyen szokás statutum formájában való rögzitése, hanem az embereknek egy újonnan előállott, konkrét helyzethez való viszonyát van hivatva rögzíteni. Ezeknek a rendelkezéseknek statutum-voltát nem vonhatjuk kétségbe, hiszen - ha semmi más - formai jegyeik bizonyítják, hogy leíróik is annak vették azokat. Mindezek alapján láthatjuk, hogy a Verbőczy-féle meghatározást ki kell bővítenünk és statutum alatt azokat a rendelkezéseket, határozatokat kell értenünk, amelyeket egy adott közösség önkormányzati szerve hoz létre abból a célból, hogy a közösség - vagy egy része - viszonyát rögzítse egy bizonyos, hosszabb-rövidebb ideig fennálló helyzethez.