Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Radics Kálmán: Hajdúvárosi igazgatás a Kerület megalakulása előtt

RADICS KALMAN Hajdúvárosi igazgatás a Kerület megalakulása előtt Bocskai 1605. december 12-én Korponán keltezett levelében gyalogos hajdú katonáinak ajándékozta a Szabolcs vármegyében fekvő Kálié várost, Nánás, Dorog, és Varjas, valamint Hadház, Vámospércs, Sima és Vid helységeit, illetve pusztai és részbirtokait, 9254-en kaptak ne­mesi jogokat és kiváltságokat. Későbbi, 1606. szeptember 2-án Kassán kelt oklevelében pedig a lovashajdú katonáknak adományozta hason­ló jogokkal a szintén Szabolcs vármegyében lévő Szoboszlót összes egész- és részbirtokaival. A letelepítések után az egyes hajdúváros­okban a polgári igazgatás szervezete Forgách Zsigmond 1613. június 4-én keltezett utasítása szerint kezdett kialakulni, de ehhez mintát jelentett Debrecen városa is. A városok ügyeit egy kapitány és tizenkét főlegény intézte, hatás­körük a politikai természetű ügyek kivételével az igazgatásra és az igazságszolgáltatásra terjedt ki. Testületi ügyintézés folyt, döntéseik ellen a kassai generális kapitányi széke elé lehetett fellebbezni. A lete­lepítés után néhány évtizeddel már a közigazgatás polgári vonásai kerültek túlsúlyba, az addigi 13 fős szervezet két hadnaggyal és egy jegyzővel bővült. E szervezet alkotta a magisztrátust, amelynek ha­tásköre közigazgatási, igazságszolgáltatási és gazdasági feladatok el­látására terjedt ki. A városok szervezetének megerősödése maga után vonta, hogy a katonai fennhatóság alól kikerültek és a szepesi kamara vette át központi irányításukat és felügyeletüket. Bocskai első oklevele birtokadományozásról, az állandó lakhely­hez és határbéli tartozékaiba való birtokba helyezésről szól. Második oklevele már a fejedelem szándékára is utal: „A szoboszlói hajdúk az erdélyországi hív és szabad székelyek szokása szerint ... más adomá- nyos nemesek módjára jó lovakkal és hadiszerekkel felszerelve a hely és idő kívánalmához képpest a haza védelmében minden hadjáratban jelen lenni és vonakodás nélkül szolgálni tartozzanak".1 Az első egységes szabályozást II. Mátyás 1613-ban kelt oklevelé­vel csak a Bocskai adománylevelében említett hajdúvárosok lakói 1 BALOGH I. Katonai tábortól a mezővárosig. In. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 31. Debrecen, 1999. 4. old. 50

Next

/
Thumbnails
Contents