Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Szőke Domonkos: 1956 - jobb megértését keresve

zetés belekényszerült, a szerveződő politikai erők belekényszerítették egy olyan politikai identitás keresésbe, amelyből 1956 újraértékelése sem volt kihagyható.

XX. századi történetünk egyik fontos állomása 1945-höz köthető. 1944/45-tel kapcsolatosan az ország történetében egyedülállóan két szuperhatalom katonai megszállása alá került. Az egykori és a leendő megszállók itt vívták, ha nem is döntő, de minden esetre a térség dominanciájáért küzdelmüket. A jaltai konferencia már 1945 februárjában a szovjetek számára azt a kedvező döntést hozta, Kelet-Európát háborús zsákmányként megkapják. Minthogy nemzetközi megegyezés született arra vonatkozóan is Máltán, 1989 decemberében, a szovjetek „elengedik" Kelet-Európát, s ennek ára az akkori Szovjetunió területi integritásának megőrzése lehet!

Magyarország 1945 utáni történeti társadalmi-politikai fejlődése nem önszántából választott pályán haladt, politikai rendszerét nem belső fejlődés vajúdta ki. Mozgástere szűkre szabott volt, kényszerpályáját döntően külső erők szabályozták. Sztálin 1945 márciusában már világosan fogalmazott a Milován Dilas vezette jugoszláv küldöttség előtt Moszkvában: „Ez a háború különbözik minden korábbi háborúktól. Ahová a győztes sereg bevonul oda exportálja saját gazdasági, társadalmi, politikai rendszerét!"

A magyar társadalomnak 1945 után nehéz volt feldolgozni a változások értelmét és lényegét. Az utolsó csatlós súlyosan sértő bélyege, a holokauszt többszázezres áldozatának „magyarokon való" számonkérése, a németek azon vádja, hogy egyetlen egy csatlós országban sem volt annyi vádaskodó feljelentés, mint nálunk, azt sugallja, van elszámolni valónk. Hadd hivatkozzak Bibó Istvánra, a rendszerváltás után megannyi szellemi és politikai megnyilatkozás megtette ezt, Bibó 1945 lényegének megértésében, velük azért nem teljes egyetértésben, azt hangsúlyozta, 1914 óta, a magyar társadalmi erők először mozdultak a nagyobb szabadság megteremthetőségének irányába! A reális magyar helyzetértékelés legfontosabb bibói értelmezése ez a gondolat. A szabadság móOteremt történelmünk megannyi kísérlete, s annak megítélése mögött politikai szándékok sejlettek. Történelmi szereplőink az utókor erkölcsi prizmáján az áruló történelmi hős végletes és végzetes minősítésében mozogtak. Nem volt ez másképpen a XX. század magyar szereplőit illetően sem. Ez a kérdés 1945 után is erős végletességben fogalmazódott meg. Sokan akkor úgy fogalmaz282