Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Kapusi Krisztián: Miskolci városrajzolatok 1867-1871

Sár lepte ősztől nyárig a főutcát.47 Kövezetét bővítették, de lassan haladt a munka, a tradíciók pedig csak fokozták a sárdagasztást. Lakossági panasz nyomán került a Borsod 1869. október 28-i számába, hogy „sáros időben úgy a vidéki, mint a helybeli kofák a járdát szó teljes értelmében ellepik (...), öllel rakják le a szalmát, hogy kosarukat be ne keverjék és ez ott marad, míg a másik jő s másnap a formális ganéjdombot a vízfolyásba tolja, melyben a piszok megreked, s bűz- hödté teszi a levegőt". A főutca alvégétől északra eső Búzapiac (a mai Búza tér) még siralmasabb látványt nyújtott. Többek között48 Pfliegler Ferenc is leírta, hogy keleti és északi irányból „beérve a városba a rettenetesen sáros Búza tér fogadta az utast".49 Pfliegler ugyan az ötvenes évek viszonyaival összefüggésben apropózott, 1869. március 4-én viszont még mindig hasonló tartalmú tézis került a közgyűlési jegyzőkönyvbe: „a kocsiknak nagy része a búza piacra kell, hogy beálljon, mit azonban akadályoz azon körülmény, hogy az évnek legtöbb idejében a búza piac a feneketlen nagy sár miatt hasznavehetet- len".50Vasúti összeköttetése sem volt a „granáriumnak", hiszen a Miskolc keleti határában létesített indóházhoz (Tiszai pályaudvar) a Szinva túloldalán haladó Szirma utca vezetett.

A forgalmas alsóváros ráadásul veszélyes negyednek számított. Közvilágítását fejlesztették, Littman bádogos 1867 májusában öt új lámpát helyezett üzembe a Szirma utcán. Miskolcnak szívfájdalma maradt, hogy a pályaudvar oly messzire került belvárosától.51 A helyi

47 Köztudott, hogy a por és a sár nem kizárólag helyi sajátosságként jellemezte a kort. A közlekedési - kereskedelmi csomópont, megyeszékhely Szolnokról például még 1921-ben is azt írták, hogy akit „sáros időben Szolnokra vetett balsorsa, soha el nem felejtette marasztaló sarát vagy nyári időben elfullasztó porfelhőjét. Nemcsak a pesti, de még a bécsi kereskedő is, ha az Alföldre akart lerándulni, elsősorban a szolnoki hídon túleső szandai töltés-út járhatósága után tudakozódott: ez volt az ország - sőt Európa - legsárosabb, legrosszabb útja. Az is maradt mindaddig, míg kőhidakkal át nem kötötték az árterület e részét. Ilyen formán a szandai út a múlté lett, de a város sáros maradt napjainkig", idézi: SZABÓ István 1999. 8.

48 Az országos szakirodalomban is visszaköszönt e nem éppen imponáló helyspecifikum. Hunfalvy János és Rohbock Lajos 1860-ban publikálta három kötetes „Magyarország és Erdély eredeti képekben" című munkáját, mely megemlítette Miskolcról, hogy a „Tetemvár alatt terülő, felette terjedelmes gabonapiac s az erre nyíló utcák esős időben roppant sártenger képét mutatják", idézi: GYULAI Éva 2004. 355 - 368.

“9 PFLIEGLER Ferenc 1996. 29.

so B.-A.-Z. M. Lt. IV. 1601/a. 22/1869.

51 Hiába kérvényezték 1857 októberében, hogy a főutcához közelebb haladjon a vasút

226