Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Fazekas Csaba: Somogyi Antal kommentárjai a szatmári 12 ponthoz

Rácz István 1955-ös alapvető tanulmányában már megnyugtató módon tisztázta a szatmári 12 pont szerzőségét, rámutatva, hogy az a „szabadelvűség vándor apostola", Somogyi Antal (1811-1885) tollából származik. Fiatalon Pozsony vármegye tiszteletbeli jegyzője volt, már az 1830-as években radikális ellenzéki megnyilatkozásaival hívta fel magára a figyelmet. 1839-ben olvasókört alapított az országgyűlés idején, tevékenységét ezért különösen veszélyesnek ítélték és figyel­tették.16 Számos írásával, beszédével feltűnést keltett, mint ahogy azzal is, hogy 1839-1841 között a vármegyéket járva lelkesen agitált a reformeszmék mellett. Radikális fellépése nyomán barátai, eszmetár­sai, így Kossuth, Deák, Beöthy Ödön stb. hatása is közrejátszhatott abban, hogy 1841-ben Szegeden telepedett le, és bár az ellenzék tevé­kenységében szerepet vállalt,17 gyűléseiken rendszeresen részt vett, fellépései később kevésbé provokatívak lettek. Szeged és a szabad királyi városok ügyei foglalkoztatták, közéleti témájú írásai, tudósítá­sai továbbra is figyelmet érdemeltek. 1848-ban Szeged egyik ország- gyűlési képviselőjévé választották, a törvényhozásban végig részt vett, majd emigrálni kényszerült. Londoni és máltai tartózkodás után, a kiegyezést követően tért haza, élete végét - gyakran kétes értékű­ként minősített - tudományos munkáknak szentelte.18 Rácz István részletesen ismertette a szatmári 12 pont eseménytör­ténetét a vármegyében, a Szatmár megyei országgyűlési követutasí­tást előkészítő választmány véleményének részletes elemzésével. (A szatmári akció fontos eleme, hogy a követutasítást készítő választ­mányt állandósítani kívánták, Vas megye kezdeményezése nyomán, 16 Ld. erről pl.: FÜLÖP Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp., 1978. [Online: Magyar Elektronikus Könyvtár, http://mek . oszk.hu/ 01600/ 01608/ -2006. március.] 17 Az ellenzék értekezletein való részvételéről Széchenyi naplóbejegyzései számos adatot megőriztek, többnyire aktívnak, radikálisnak, Kossuth hívének jellemezve őt, ld. pl. 1842. január-februárra vonatkozóan: Gróf Széchenyi István naplói. V. köt. (1836-1843) Szerk.: VISZOTA Gyula. Bp., 1937. (Magyarország újabbkori történeté­nek forrásai.) 540., 550., 567..; 1846. augusztusra: Kemény Zsigmond naplója. Szerk.: BENKŐ Samu. Bukarest, 1966. 188. stb. A „radikalizmus utazó ügynökei" sorában egyébként Somogyi csak az egyik volt a korban, bár épp az ismertebbek, ezért a konzervatívok számára veszélyesebbek közé tartozott. Vö. VARGA János: Kereszttűzben a Pesti Hírlap. (Az ellenzéki és a középutas liberalizmus elválása 1841M2-ben.) Bp., 1983. 123. >8 Életrajzát ld. például: RÁCZ, 1956.; legutóbb: PELYACH István: Somogyi Antal. In: Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: PÁLMÁNY Béla. Bp., 2002. 784-786. 182

Next

/
Thumbnails
Contents