Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Tóth Péter: A varázsló cigányasszony a XVIII. századi forrásokban

kálásához ebből a szempontból sem: hiszen az ember nagyon kiszolgáltatott - vagy más nézőpontból: bőkezű és felelőtlen - tud lenni a kocsmában, a muzsikálás leggyakoribb helyszínén.) Másrészt azonban a varázsolás, illetve annak felajánlása egyúttal stratégia is, amelynek segítségével - és ismét csak építve az emberi gyarlóságra - a cigányoknak alkalmuk nyílt bejutni az előlük legtöbbször szigorúan elzárt parasztportára (vagy egyenesen a parasztporta „kereste fel" őket), ahol mintha csak a természetben tennék, szabadon összegyűrj thették a szükséges javakat. így nyer értelmet a fentebb idézett szociológiai megfigyelés a gyűjtögetés és a szerzés más formái, például a lopás közötti határvonal elmosódásáról. A varázsolást, bármelyik aspektusból tekintsük is, a hatóság az emberek megtévesztésének ítélte és ezért szigorúan tiltotta: nem véletlen, hogy előfordulásával csak a büntetőperekben találkozunk, mint ahogyan az sem véletlen, hogy a XIX. század első felében a cigány asszonyok már csupa, a környezet által már elismert foglalkozást űznek (amilyen a madzagkészítés, a seprűkötés, a tapasztás és hasonlók), legalábbis az összeírások szerint. Végezetül azt is megállapíthatjuk, hogy a varázsoló cigány asszonyok ellen indított büntetőperekből rekonstruálható hiedelemvilágnak - és itt megint csak önmagától kínálkozik a cigányok muzsikálásával való összehasonlítás - semmi köze nincs a cigány hiedelemvilághoz, hanem mindig a nem cigány környezet hiedelmei ismerhetőek meg a segítségükkel. Varázsló cigányasszony. Kajetan W. Kielisihski rajza 1841-ből.