Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Viga Gyula: A Bodrogköz piackörzetének alakulásához

körzet nélkül, s ezt a szerepet tölti be a forrásokban ekkor felbukkanó Sá­rospatak is. 17 Ugyancsak a vásároshelyek közé süllyedt Királyhelmec is. A helyi kereskedelem, belső piacok szolgálatában azonban e vásárhelyek jelen­tősége nem lebecsülendő, még akkor sem, ha e mezővárosokban a 19. szá­zad folyamán kiépül a kézművesség és a kereskedelem alapszintű szolgálta­tása. Éppen ennek révén marad Újhely továbbra is a Felső-Bodrogköz valódi gazdasági központja, 18 egészen a trianoni határok megvonásáig. A belső vásárok-piacok a táj élelmiszer-ellátásának és iparcikkforgalmának alapjait biztosították, Ungvár és Kisvárda elsősorban az állathaszon értékesítését szolgálta. A 19-20. század fordulójától már a recens adatok is alkalmasak az áru­csere-kapcsolatok, elsősorban a vásár- és piackörzetek rekonstruálására, a változások nyomon követésére. Meg kell azonban jegyezni, hogy amíg a piacok esetében nagyon egyértelműen kideríthető az egyes települések irá­nyultsága, addig a vásároknál ez nem olyan karakteres. A beszerzés és az értékesítés ciklusai, bizonyos mértékig a sokadalmak „szakosodása", nem utolsósorban az egyes parasztüzemek gazdálkodásának szerkezete, célkitű­zései is befolyásolták, hogy melyik település sokadalmát keresik fel. 19 Az általam kutatott terület falvai az emlékezetben megragadható idő­szakban - kellő biztonsággal az első világháborút közvetlenül megelőző évektől - az alábbi vásározó helyeket és piacokat keresték fel. Zemplén vármegyén belül: Sátoraljaújhely, Királyhelmec, Zemplén, Lelesz, Gálszécs, Nagymihály, Bodzásújlak, Tőketerebes, Sárospatak, Bodrogszerdahely, Le­gény emihályi. A vármegye határain kívül: Ungvár, Csap, Nagykapos, Nagy­berezna (Ung vm.), Munkács, Beregszász (Bereg vm.), Kisvárda, Nyíregy­háza, Mándok (Szabolcs vm.) és Kassa (Abaúj vm.). 17 Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 49.; 64., 72., 142., 217-218., 221.; A sárospataki piachoz: Dankó Imre 1977. 32-37. 18 Wekerle Sándor 1900. 372.; Geöcze Sarolta 1896. 129-130. 19 A Miskolczi Képes Lap 1917. évi kötete szerint körzetünk vásárai az alábbi időpontokban voltak: Királyhelmec: Luca-nap, zöld csütörtök; Munkács: január 6., március 12., április 24., június 27., augusztus 20., november 19.; Nagymihály: február 3., Sálm.(?), május 7., június 13., augusztus 15., október 18., december 21.; S. Újhely: január 25., virágvasárnap, július 2., szep­tember 1., november 5., december 21.; Újlak: január 18., március 25., október 11., Szent Ta­más-nap, december 21.; Kisvárda: március 17., áldozó csütörtök, június 16., szeptember 2., no­vember 5., december 28.; Gálszécs: március 12., május 7., július 22., augusztus 25., szeptember 29., november 7.; Lelesz: január 6., március 21., május 3., augusztus 10., szeptember 14., no­vember 19.; Beregszász: virágvasárnap előtti szombat, május 7., június 13., augusztus 14., no­vember L; Ungvár: Pál ford., Gergely, áldozó csütörtök, Úrnap, Jakab nap; Zemplén: január 4., Mátyás, november 30.; Mándok: Júdás utáni vasárnap, Péter-Pál, Simon Júda, advent vasárnap utáni hétfő.

Next

/
Thumbnails
Contents