Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Viga Gyula: A Bodrogköz piackörzetének alakulásához

lások adatait a felkeresett vásárok fontossági sorrendjeként is értelmezve megállapítják, hogy a 18. század derekán a zempléni adózó nép a vármegye területén 18 vásárhelyet látogatott, s azon kívül - Sáros, Abaúj, Borsod, Szabolcs és Ung vármegyék területén - még 10 sokadalmat keresett fel rendszeresen. Az általam vizsgált települések vásározási köre ennél természetesen ki­sebb. Az 1772-es bevallások alapján a Bodrogköz falvai számára Sátoralja­újhely vásárának és piacának volt a legnagyobb jelentősége. 7 A vármegye központja, a fontos kereskedelmi útban fekvő mezőváros nagy gabonapia­cának is köszönhette gazdasági szerepét, s 4 barom vására mellett heti 2 piaci napján is zajlott itt a kereskedés. A Miskolc - Szerencs - Sárospatak felől Új helyre vezető út a Bodrogköz népének termékfeleslegével Kassa felé vezetett tovább. Szembetűnő azonban, hogy Újhely vásárát 113 zempléni település népe látogatja ugyan a 18. század derekán, de közülük csak 15 nevezte meg első helyen sokadalmaként. Tiszta körzetéhez tartozott a ma Szlovákia területén fekvő bodrogközi települések közül Kisbári, Nagybán, Kistoronya, Nagytoronya, Borsi, Kiskövesd, Ladamóc és Szőllőske. Több vásározó helye között elsőként említette Újhelyt Örös, Bácska, Zétény, Nagykövesd, Pálfölde, Véke, Vécs, Szentes, Szinyér, Szomotor, Szög, Szer­dahely, Rad, Szentmária, Kisgéres, Királyhelmec és Nagygéres népe. A Fel­ső-Bodrogköz falvait évente 3 alkalommal Zemplén mezőváros sokadalmai vonzották, ezek jelentősége azonban meg sem közelítette Sátoraljaújhelyét. Hasonlóan szekunder jelentőségű volt Tőketerebes és Lelesz sokadalma. Nagyobb gazdasági szervező erőt biztosítottak a hegyaljai mezővárosok. Állandó szereplői voltak a bodrogköziek Tokaj-Hegyalja vásárainak és pia­cainak: mezőgazdasági termékeik éppen úgy eladásra kerültek ott, mint a hal, a csík vagy a gyékényáruik. 8 Bár Királyhelmec évente két vásárt tartott, lakosai maguk is főleg Új­hely sokadalmát látogatták. Első helyen sehol sem említik vásáros település­ként, de valamennyi bodrogközi település felkereste a vásárait. 9 Az egyházi központ Lelesz lakosai maguk főleg Ungváron és Újhelyben vásároztak, de sokadalmaikat a Felső-Bodrogköz valamennyi településéről látogatták: első helyen csak Kistárkány említi azt. Zemplén évi három vására első helyen Szürnyeg, Pacin és Magyarsas lakosait vonzotta, de harmadik-negyedik he­lyen valamennyi bodrogközi falu népe említést tett róla az investigatioban. Gálszécs évi öt vásárát első helyen Imreg és Garany említi, de felkeresték 7 Takács Péter-Udvari István 1995. 8 Takács Péter-Udvari István 1989. 362. 9 Takács Péter-Udvari István 1989. 372.

Next

/
Thumbnails
Contents