Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)
Fazekas Csaba: Egy miskolci plébános a reformkori egyházpolitikában
törvényesen intem excellenciádat, hogy a békés polgárok nyugalma felháborításával a vegyes házasságok megtörténhetését akadályozó egyházi körleveleit visszahúzván, az akadályok további tételétől szűnjék meg, s papjait is illetőleg szüntesse meg. Melyek iránt amidőn újólag is inteném, és 15-öd napok alatt adandó egyenes válaszát elvárván maradok excellenciádnak hivatalbéli kész köteles szolgája, tekintetes Borsod vármegyének első alispánja, Szathmáry Király József s.k. Miskolcon, 22/10. 1841. Pyrker László egri érsek óvása Borsod megye ellen, 1841. november 10. Tekintetes Borsod vármegye közönségének Folyó hónap 2-án vettem tek. Szathmáry Király József első alispány úrnak a tekintetes karok és rendek f. e. Kis-Asszony hava 12. napján hozott határozata következtében kiadott intő levelét, mely által a vegyes házasságok tárgyában megyémbe bocsátott pásztori leveleim visszavételére hívatom fel, ennek következtében nem kötelességből ugyan, miután én pásztori leveleimben semmit nem rendeltem, mi pásztori [püspöki] körömet haladná, mint törvényes egyházi hatóság azokról pedig, melyeket püspöki hivatalom körében cselekszem, csak Istennek, egyházamnak, s lelkiösmeretemnek tartozok számolni, hanem csupán azon tiszteletnél fogva, melyben egy polgári törvényhatóság magas helyzetét tartom s tartatni óhajtom, a következő nyilatkozatot kívántam a tek. karokhoz és rendekhez intézni. A vegyes házasságok kérdése az újabb korban főképpen a kölni ismert esemény 54 után világkérdéssé vált, melynek élénk vitatása folytában a katolika egyház látható feje ünnepélyesen nyilatkoztatta, miként a katolika EFL. AN. 2691. rakt. sz. 1627/1841. (fogalmazvány), tisztázatát felleltük: Pléb.ir. 1841. szám nélk. A célzás a „kölni viszály" néven elhíresült, egész Európát foglalkoztató, és a magyarországi vegyes házasságok közvetlen előzményeként is fontos eseményekre vonatkozik. Clemens Droste-Vischering kölni érsek - pápai rendelkezés alapján - megtiltotta papjainak, hogy megáldják az olyan vegyes házasságot, ahol a gyermekek katolikus neveltetése nem biztosított. (Vagyis nem ad a protestáns fél reverzálist.) A porosz kormány figyelmeztetése ellenére az érsek a végsőkig való szembenállást választotta, és 1837-ben még börtönbe is került. Később Dunin gneseni érsek is erre a sorsra jutott. (A poroszországi konfliktus épp akkoriban oldódott meg az állam és az egyház közti megegyezéssel, amikor a magyarországi kirobbant.)