Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Sándor István: Az MKP és a katolikus egyház vizsonyáról Borsod megyében 1945-1948 között

A helyi egyházi közösségek megnyerését célozzák az ún. rohambri­gádok munkái. A Magyar Kommrrnista Párt egyes helyi szervezetei által alakított csoportoknak az is feladatuk, hogy a környék templomainak, plébániáinak, iskoláinak helyrehozatalán, felújításán dolgozzanak. A párt vezetői tudják, az elszegényedett híveknek nincs anyagi tehetségük az egyházi tulajdonú épületek háború okozta károsodásának elhárításá­ra. Ellenben az MKP képes hozzájutni olyan pénzforrásokhoz, amelyek felhasználásával kézzelfogható és közvetlen segítséget nyújthat az egy­házközségek számára. Az ily módon lekötelezett papok és világi hívek háláját elsősorban a párt támogatásának formájában várják. 1947 tava­szán és nyarán ezért indul megyeszerte számos akció a gyülekezetek ér­dekében. A falujáró rohamcsapatok Szrrhogyon 21 a templomkapun, Ne­kézsenyben 22 a templomon végeznek javítást. Nagybarcán 23 a templom, az iskola és a plébánia ablakait üvegezik be, valamint helyreállítják a templomhoz vezető hidat. A munkálatok befejezése után tartott gyűlé­sen a pap a hívek nevében is köszönetet mond a pártnak. Csernelyben 24 azzal sikerül „ nemcsak semlegesíteni de megnyerni" is a papot, hogy a szakszervezettől „kiharcolt" 1500 forintért bevezetik a villanyt a temp­lomba. Ezt a plébános a helyszínen és a pártszervezetnél is megköszöni. „És handoztatta a komrmisták jó munkáját. Amit idáig nem hitt." Szir­mabesenyőnek 25 a párttitkár lobbyzása meghozza a római katolikus is­kola építési költségét, amiért is nő a párt tekintélye a lakosok előtt. A Magyar Kommrrnista Párt a katolikus egyesületek elleni rágalom­hadjáratával egyidejűleg a felekezeti iskolák és a kötelező iskolai hitok­tatás ellen is hecckampányba kezd. 1946. május 4-én a Magyar Katolikus Püspöki Kar nevében Mindszenty József terjedelmes pásztorlevélben ve­szi védelmébe a katolikus iskolákat és a hitoktatást. 26 A katolikus társa­ságok jó részének feloszlatása után az egyházi iskolákkal és a kötelező hitoktatással szembeni propaganda új erőre kap. Az eredendően kom­munista ötletet 27 a Független Kisgazdapárt Politikai Bizottságának 1947. február 28-i ülésén a kriptokommunista Ortutay Gyula, a párt kulturális ügyekben illetékes tagja veti fel. 28 Ez után a koalíciós pártok képviselői 21 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 100. 22 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 3. 23 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 46. 24 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 105. 25 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 58. 2"Turányi L., 1988. 21. p. 27 Ld.: Rákosi Mátyás levele, 1947. április 5. Izsák L.-Kun M., 1994.159-161. 28 Mészáros!., 1989. 68. p.

Next

/
Thumbnails
Contents