Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)
Sándor István: Az MKP és a katolikus egyház vizsonyáról Borsod megyében 1945-1948 között
március 5-én tartott pártközi értekezletükön már meg is egyezhetnek a terv törvényjavaslatba foglalásáról. A parlament elé terjesztendő javaslat a hitoktatást szabaddá, az egységes állami tankönyvhasználatot pedig kötelezővé tenné az iskolarendszer mindegyik intézményében és mindegyik fokán az összes iskolafenntartó összes iskolájában. Ezek fölött a felekezeti iskolák egy részét államosítaná. 29 A Magyar Katolikus Püspöki Kar március 13-án kelt pásztorlevelében következetesen és határozottan foglal állást a tervezet ellenében. 30 Tiltakozása az ország minden területén, így Borsodban is visszhangra talál. A megyei titkár az Országos Szervezési Osztály felé tett jelentésében 31 április l-jén még egyedül Mezőkövesdet említi, mint ahol a javaslattal szemben közhangulatot akarnak teremteni. Rövidesen azonban tájékoztatják, hogy másutt is kedvezőtlen a tervezet fogadtatása. A Megyei Bizottság másnapi ülésén 32 a sajószentpéteri járási titkár a vadnai helyzetet ismerteti, ahol a közjegyző és a pap izgat a párt ellen. A Nagymiskolci Pártszervezetek Központi Titkárságának titkára április havi összefoglaló jelentésében már nem csak egy-egy ember izgatásáról, hanem egyházi körök propagandájáról ad hírt: „Az Egyházi körök igen erős tevékenységet fejtenek ki. A Húsvéti körmenetet is és egyébb egyházi összejöveteleket fölhasználnak a tömegek befolyásolására. Legfőképpen a szabad vallásoktatás ellen folytatnak propagandát, az iskolákon keresztül a tanulókat és a szülőket befolyásolják a szabad vallásoktatás ellen." 33 A Nagymiskolci Pártbizottság kádervezetőjének jelentése hasonló tartalmú, de még erősebben fogalmaz: „Az egyház részéről, szervezett fakultativ vallásoktatás ellenes akció folyik a miskolci iskolákban. A tanulókat és szüleiket részben csellel, részben erőszakos uton akarják rávenni, hogy tiltakozzanak a szabad vallásoktatás bevezetése ellen." 34 Ezek után nem csoda, hogy a Megyei Választmány kibővített ülésén 35 kimondják: „A fakultativ vallásoktatást nem mi vetettük fel. Ebben passzív magatartást kell tanúsítanunk." A megkezdett meggyőzéses agitáció megszűnik, a kommunisták ezután a Kisgazdapárt szerepét hangsúlyozzák a vallásoktatás kérdésének napirendre tűzésében. /Vagyis megvalósítják a Rákosi-féle 29 Mészáros I., 1989. 66-67. pp. 30 Mészáros I., 1989. 72. p. sí B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 5. 32 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 3. 33 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 104. 34 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 205. 35 B-A-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 53. f. 2/a.