Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Porkoláb Tibor: Az írópanteon szertartásmestere (Lévay József és a laudációs műfaji hagyomány)

oly művészileg és mélyrehatón, mint Tompánál."

29 És ahogy - e norma szerint - a nemzet sorsának „tükröződnie" kell az irodalmi szövegekben, úgy kell beleíródnia - ugyancsak e norma szerint - a magasztalt literátor élettörténetének a nagy nemzeti narratívába. Ez többnyire azt jelenti, hogy a pályakép (az életrajz diszkrét átformálásával) hozzásimul, hozzáigazítódik a kollektív sorsképlethez. Az egyik leggyakoribb életrajzi argumentum alapján a költő valamiféle magasztos (nemzeti) küldetést teljesít. E küldetésre való felszentelése - legalábbis Lévay kedvelt formulája szerint - már a bölcsőben megtörténik, rendszerint a Múzsák csókja által: „Száz év előtt bölcsődalt énekelve / Jámbor szegénység karja ringatott, / De éjjelenkint rád álmot lehelve, / Egy tündér: a múzsa csókolgatott. / Eljegyzett önmagának s a hazának, / Hogy csókjai majd gyöngysorokra válnak" (Arany bölcsője). Tompa bölcsője ugyancsak a „Jámbor szegénység ápoló kezén" rengett, „De a Múzsa láthatatlanul, kegyelve / Csókolta meg az alvó csecsemőt, / Póláiból az ég felé emelve, / Egy szebb világnak eljegyezte őt." (Tompa szobránál) Még egy variáns: „Az égi múzsa bölcsejében / Itt csókolá őt homlokon. / 'Eredj, - monda - s erőd teljében / Légy majd tolmácsom, dalnokom." (Erdélyi János emléklapja) A szent küldetéssel eljegyzett költő így lesz a közösség lelkületének leghitelesebb kifejezőjévé, sőt valamiféle nemzetei ideáltípus megtestesítőjévé (ahogy az Arany János emlékezetében olvasható: „Magyar népünk átszűrődött alakjá"-vá), illetve különleges képességek birtokosává. A költő képes a (semmiből) teremteni, életet adni. Ez a költőre ruházott isteni atributum például a holt anyag megelevenítésének közhelyében ismerhető fel: „Az érzés: egy hullám nélküli tó / S a nyelv: pusztán felejtett holt anyag. / - Kazinczy jött! és íme [...] / Rezdült a tó, hullám hullámra dült, / A holt anyag mozdult, meglelkesült" (Vezérhang). Egy másik példa: „Érintésén a holt anyag megéledt, / Szin ömle rá, jellem s valódi élet... / Minden müvét, minden kicsiny dalát / Teremtő lelke sugározta át." (Arany János emlékezete) A küldetés azonban áldozatokat is követel: megkívánja például, hogy a kiválasztottat magasabb eszmények lelkesítsék, tetteit ne az önérdek vezérelje, alázatosan és kitartóan szolgálja nemzetét. Az életáldozat toposza így jelenik meg a Széchenyi-emlékbeszédben: „nemes szivét állandóan a Virtus szolgálatára szentelé. Minnyájunk közjaváért lobogott el dicső élete." (Emlékbeszéd Széchenyi István felett)

30 Kazinczy Gábor ha29 Emlékbeszéd Tompa Mihály felett, Miskolcz, 1869, 12. 30 Széchenyi-gyász Borsodvármegye szivében Miskolczon I860. Áprilishóban, Miskolcz, 1860, 17.