Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Porkoláb Tibor: Az írópanteon szertartásmestere (Lévay József és a laudációs műfaji hagyomány)

sonlóképpen „buzgón igyekvék meghozni áldozatát a közhaza javára. Nem önzés sugalta, szükkörű nézetek valának vezérei; azon eszmékért gyulongott, munkált, emésztődött, melyek nemzeti létünk nemesb alapjai és mozgatói." (Kazinczy Gábor emlékezeté)

31 Lévay a Szemere-emlékbeszédben is felteszi a kérdést: „Mi egyéb pedig Szemere Bertalan élete, mint a haza javára irányzott, soha sem szűnő munkásság és fáradalom folytonos lánczolata?"

32 Az áldozathozatal szükségességét, értelmét és dicsőségét a szónok többféle módon is igazolhatja. Az egyik lehetőség például a Lévay által olyannyira kedvelt magueío-metafórából bontható ki: „Nem nézte, hogy munkában égve / Erője fogy s elillan élte, / Hogy ő csak vet, vet s más arat. / És ő, mint volt, szegény marad." [...] „Költő! Tudós! szellemkaroddal / Diadalt nyersz az éveken: / Eszméid, elszórt tiszta magvak, / Látatlanul is megfogannak" (Erdélyi János emléklapja). És még két változat: „Ajkáról a mag nem sziklára hullt: / A hon javára fejlett s izmosult." (Toldy Ferencz emlékezete); „De a szellem, mely őt egykor hevíté, / Biztos szárnyon leng az idők felett, / Magvait a nemzet szivébe hinté / S folytatja a termékeny életet." (Tompa szobránál). E kompenzációs érvelésmód szerint az áldozat-élet tragikumát a nemes eszmék átörökíthetőségének reménye ellenpontozza. A magvető-metafora tehát rafinált módon jelzi a magasztalt életpálya kettősségét: a jelenben az áldozat-életet kínálja, megnyitja viszont az arra érdemes előtt a jövő dimenzióját. A szónok által választható másik lehetőség az egyén és közösség kölcsönös felelősségének elvére alapozódik: ha ugyanis a közösség igényt tart az egyén áldozatára, akkor kötelessége is azt megjutalmaznia. A szónoknak fel kell hívni a figyelmet arra, ha a közösségnek szentelt életet nem kíséri (méltó) elismerés, ha az érdem nem jár együtt a glóriával. A Kazinczy-emlékbeszéd például (amely egyéként a toposz nyíltan szakralizáló változatával, nevezetesen a vértanú-formulával él) a hazafiúi érdem és a nemzeti hálátlanság szembeállításának alapgondolatára épül: „ő, a nagyok nagyja, egy új korszak teremtője, ki életét adta váltságul magas eszméjéért, jeltelenül s feledve nyugszik Széphalom földjében! [...] Nemcsak bajnoka vala egy eszmének, hanem vértanuja is." (Nemzeti hála. Emlékezés Kazinczy Ferencre)

33 A szónok legfontosabb feladatai közé tartozik az is, hogy a kibillent erkölcsi értékrendet - a hálás utókor nevében - helyreigazítsa, azaz visz31 A Kisfaludy Társaság Évkönyve (új folyam), II. k. (1869), 222. 32 Szemére Bertalan emlékezete, Miskolcz, 1870, 3. 33 Kazinczy-emlény, Miskolcz, 1860, 24 és 32. Egyébként már Kölcsey is erre a morális oppozícióra alapozza híres Kazinczy-emlékbeszédét (1832).