Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Tarczai Béla: A császári és királyi Lajos Viktor 65. gyalogezred története

ezred a József laktanyában (a mai Tizeshonvéd utcában) kapott végleges elhelyezést. Érdekes rivalizálás alakult ki a 65-ös és a 10-es gyalogezredek között a „háziezred" minősítés körül. A korábban megalakult 65-ösök az elsőszülött jogán tartották magukat háziezrednek, és iparkodtak ennek megfelelően részt venni a közéletben. A 10-eseket a város hivatalosan is elismerte háziezredének. Emiatt a 65-ösök mostohagyereknek érezték magukat, s a mellőzöttség érzésének hangot is adtak. Utoljára 1917-ben a frontújságban jelent meg panaszos cikk arról, hogy a város megfelejtkezett fiairól, pedig ők a békeidőben is mindent megtettek a jó kapcsolat kiépítése érdekében. A frontról is rendszeresen küldtek üdvözletet a város vezetőinek ünnepi alkalmak idején. Ma már nehéz megállapítani, hogy a város részéről tudatos volt-e a megkülönböztetés, de tény, hogy a 65-ös panasz nem volt teljesen alaptalan. Lehet, hogy csupán arról volt szó, hogy a magyar gyalogezred közelebb állt a nemzeti érzésekben buzgó városiakhoz, mint a császári és királyi alakulat, annak ellenére, hogy ennek a legénysége is a túlnyomórészt magyar volt. Hézagpótló és különösen értékes volt a 65. gyalogezred zenekarának szereplése Miskolcon. A korabeli visszaemlékezések kitűnő zenekarként említik, amely nem csupán a katonai szolgálat és az elég gyakori díszelgés során, hanem más, polgári alkalmakkor is szerepelt. Ok játszottak a színházban, az Apolló moziban, térzenéket adtak a Népkertben, ott voltak a bálokon, sőt önálló komolyzenei hangversenyeket is rendeztek. A kritikák különösen Oblidahl Antal karmester képességeit dicsérték. A zenekar utolsó szereplése 1914. augusztus első napjainkban volt, amikor is az ezred indulójának hangjaival kísérte ki a pályaudvarra a mozgósított zászlóaljakat. A helyi sajtó erről nem emlékezett meg. Időnként népszerűtlen feladatokat is kellett vállalnia az ezrednek. 1861-ben például karhatalmi segítséget kellett adnia az adóbehajtáshoz. A tanács kérésére éjszakai járőrözést is szerveztek, mert a rendőrség nem mindig tudta a közbiztonságot veszélyeztető garázda elemeket és tolvajokat megfékezni. Óriási segítséget nyújtott az ezred az 1878. augusztus 31-i árvíz idején. Ritter Pecchio von Weitenfeld ezredes 3.000 katonát riadóztatott, akik derekasan helyt álltak a mentésben és a károk elhárításában. Menteni kellett a lakosságon kívül a Szepessy laktanyában elszállásolt honvéd zászlóaljat is, lévén ez a laktanya a megáradt Szinva partján állt. Mentés közben Oppelt Ede főhadnagy és 5 közlegény életét vesztette. Az ezred legénysége a város által felajánlott 400 frt jutalomról lemondott