Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Holopcev Péter-Szöllősi István: Palotából Palotába. Két üdülőtelep: Tátralomnic és Lillafüred történetének párhuzamai

vozta után kormányzati szinten már senki sem tekintette fontosnak Lil­lafüred további fejlesztését. A Borsodi Bükk Egylet „bakancsos" turistái azonban nem adták fel a reményt, hogy minél szélesebb körrel megismertessék a Bükk szépségét. A „Bethlen út" kiépítése csak a kezdet volt, három év alatt közel 50 ki­lométer turistautat alakítottak ki, menedékházakat építettek, kirándulá­sokat szerveztek a városi polgárok és más turista osztályok számára. 1897-ben és 1899-ben a hámori kirándulók kedvéért egy-egy csónakot vásároltak a hámori tóra. 59 A csónakok bérleti díjából, a táncmulatságok bevételeiből és a tagsági díjakból a „szerényen, minden zaj nélkül mű­ködő borsodi Bükk egylet" 60 két jelentősebb alkotást hagyott az utódok­ra: az 1898-ban kiadott ifj. Truskovszky Gyula által írt Bükkvidéki kalauz­t, illetve az MTE 1900-ban Miskolcon tartott évi közgyűlésén átadott Zsó­fia kilátótornyot, amelyet a Hámori tó felett magasodó Dolka tetőn Szűcs Sándor tervei alapján Varajthy István épített. „A szép kilátótornyot pe­dig a Bükk egylet első alapítójának néhai Vay Béláné született Teleki Zsófia grófnő 61 nevéről Zsófia toronynak nevezték el." 62 A pompás pa­norámát nyújtó kilátó már szintén a múlté, a harmincas évek végén már életveszélyessé váló építményt a háború alatt lebontották. Lillafüred „csipkerózsika-álomba" merülve várta a feltámadást, amely Magyaror­szágra nézve súlyos következményekkel járt: 1918-ban Lillafüred kivé­telével az összes állami üdülőtelep idegen fennhatóság alá került. 63 Palotából... 1918 szeptemberében a Földművelésügyi Minisztérium fürdőügyi osztálya azt a javaslatot terjesztette elő a miniszternek, hogy a kincstári fürdők értékesebb ingóságait Budapestre szállítva „meg kellene mente­ni, nehogy azok a betolakodó martalóc katonáknak, valamint a fékeve­szett és félre vezetett idegen ajkú lakosság zsákmányává legyenek." 64 Egyrészt szállítóeszköz hiánya, másrészt a felgyorsult események miatt ez a terv csak a fenyőházai üdülő és a tátralomnici Palota szálló eseté­ben valósult meg. Közel 30 szoba és a közös helyiségek teljes berendezé­se MTE. 241. p. 60 Szabadság: 1898. június 9. 61 Gróf széki Teleki Zsófia (1836-1898). Vay Béla Borsod vármegye főispánjának felesége, a Borsodmegyei Nőegylet elnöke, Vay Elemér és Vay Lilla (Lillafüred!) édesanyja. 62 Szabadság, 1900. május 30. 63 Csorba tó, Fenyőháza, Tátralomnic, Liptóújvár, Maguna. 64 OLT. K178.1927-603.

Next

/
Thumbnails
Contents