Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Holopcev Péter-Szöllősi István: Palotából Palotába. Két üdülőtelep: Tátralomnic és Lillafüred történetének párhuzamai

set, valamint az étterem teljes felszerelését sikerült bevagonírozni. Mie­lőtt azonban a szerelvény elindulhatott volna, cseh katonai alakulatok jelentek meg az üdülőtelepen „ s az ottani fürdőigazgatóságot megfe­nyegették, megtorló intézkedések kilátásba helyezésével ezen szállít­mány továbbítását megakadályozták." 65 A kassai katonai parancsnokság fegyveres segítségével végül sikerült Kassára, majd Budapestre mene­kíteni a vonatot. Ezzel nem ért véget a kalandos utazás, mert Kassán át­haladva a szerelvény eltűnt. „Az akkori forradalmi időkben, mikor a va­gonokat csőcselék minduntalan kirabolta ez a körülmény a fürdőügyi osztályban nagy aggodalmat okozott. Fáradtságot nem ismerve mégis ezen fürdőügyi osztály személyzete a szállítmány után három héten át kutatott, végre sikerült azt feltalálnia és a budapesti lipótvárosi pálya­udvaron kirakatni." 66 Mekkora is volt ez a rakomány, tájékoztatásul kö­z ölj ül c az elhelyezés utáni leltár összesítését: I. Bútor - ágy - szőnyeg 1634 db II. Fehérnemű 4167 db III. Ezüstnemű 3373 db IV. Vörösréz nemű 11 db V. Alpakka nemű 33 db VI. Nikkel nemű 9 db VII. Sárgaréz nemű ldb VIII. Pakfong nemű 23 db IX. Bádog nemű 65 db X. Evőeszköz (személyzeti) 366 db XI. Díszmű, ékszer 36 db XII. Kárpit és díszítő anyag 17 db XIII. Templomi felszerelés 31 db Összesen 9754 db Gondot okozott a bútorok elhelyezése. A minisztérium épületében nem volt megfelelő nagyságú helyiség annak tárolására, arról nem is be­szélve, hogy a városon keresztül történő szállítás azzal a veszéllyel is járt, hogy a csőcselék megtámadja a szállítmányt. Ezért legcélszerűbbnek látszott a bútorok elhelyezésére a mezőgazdasági múzeum alagsori, központi fűtéssel ellátott helyisége. Itt nem kellett tartani attól, hogy a nedvesség és a hideg tönkreteszi a berendezést. Nem számoltak azon­os OLT. K178.1927-603. f-6 OLT. K178.1927-603.

Next

/
Thumbnails
Contents