Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Holopcev Péter-Szöllősi István: Palotából Palotába. Két üdülőtelep: Tátralomnic és Lillafüred történetének párhuzamai

kész villát is lehetett vásárolni. 53 Gróf Bethlen András megbízást adott a Neuschloss cégnek egy szálloda építésére és megkezdődtek a parkosítá­si munkálatok is. Annak érdekében, hogy a nyaralók mögött a táj min­dig szép zöld, erdővel borított maradjon, a Kincstári Erdőigazgatóság szabályozta a fakitermelés ütemét. Növelte az érdeklődést, hogy Markó László neves miskolci orvos, az orvos-gyógyszerész egylet elnöke beje­lentette, hogy a nyaralótelepen egy vízgyógyintézet felállítását tervezi, amelyhez a szükséges engedélyek beszerzése már folyamatban van. 54 A jobb közlekedési összeköttetés megteremtése végett pedig tárgyalások kezdődtek egy Miskolc - Hámor közötti vasútvonal megépítéséről. A miniszterrel történt tárgyalások után Csáthy Szabó István tervezte meg a Diósgyőr és Hámor között közlekedő gőzmozdony vontatású vasutat. 55 A várható kihasználtság vizsgálata azonban arra indította a város felelős vezetőit, hogy a hámori vasút ötletét elvetették és helyette Miskolcon építették ki az első villamosvonalat, amelyet 1897-ben adtak át. 56 A vasút helyett ezért „társas-kocsi" összeköttetést létesítettek Miskolc és Hámor között. Ünnepnapokon kétszer, míg hétköznap egyszer közlekedett a lóvasút. 57 Bár jogilag semmi akadálya nem volt az építkezésnek, 1891-ben csupán két villa készült el és az állami pénzből megvalósuló szálloda építésének külső munkálatai fejeződtek be. Ment András egykori buda­pesti vendéglős - aki ez év áprilisától Miskolcon bérelte a Kazinczy és Széchényi utcák kereszteződésében lévő szállodát - nyerte meg a bérleti jogot a hámori szálló és vendéglő üzemeltetésére. A svájci stílusban épült szálloda húsz szobája és százhúsz fő befogadására alkalmas étter­me ideális pihenési, szórakozási lehetőséget nyújtott a kiránduló közön­ségnek. 58 A kulcsszó a kiránduló közönség, mert sajnos a hámori nyara­lótelep - illetve 1892 óta Lillafüred - megmaradt a Miskolc melletti ki­rándulóhelynek, a modern értelemben vett idegenforgalom jó ideig nem fedezte fel. A Lilla szálló forgalma is csak a nyári szezonra korlátozódott és a vendégek létszáma soha nem érte el a teltházat. Bethlen András tá­53 Borsod, 1891.12. sz. 54 B.-A.-Z. m. Lt. 1891.33. sz. 55 OLT.K 178. 1892-1593. 56 SERESNÉ SZEGŐFI A. 1988. 50. p. 57 B.-A.-Z. m. Lt. 1892. 53. sz. 58 Később „Lilla" Szállóként működött, 1945. januárjában leégett, jelenleg (már nem mű­ködő) honvédségi objektum van a helyén.

Next

/
Thumbnails
Contents