Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Gyulai Éva: A tapolcai (Borsod m.) egyházi uradalom a XVIII. században

Hejőn, melyet Bacsinszky András munkácsi püspök engedélyével Mol­nár János épített fel a saját költségén. A malom a 19. század elején már 200 forintot jövedelmezett a birtokjogot élvező uradalomnak. 28 A másik haszonvétel, az italmérés kiváltsága - a malomtartáshoz ha­sonlatosan - óriási bevételi forrást jelentett az uradalomnak. Az italmé­rések, akárcsak a malmok, azért hozhattak a szokásosnál is jelentősebb jövedelmet, mert mind a miskolci, mind a mindszenti kocsmák a város legnépesebb, legforgalmasabb helyén, a Piac utcán, illetve a város pesti országúton lévő kapuja közelében működtek. A miskolci Piacon lévő apátsági kúria a város egyik legnagyobb múltú, működését a 15. száza­dig visszavezető épülete és intézménye volt, amelyben évszázadok óta jelentős bormérés egzisztált. 29 Ez az épület a középkorban különleges kiváltsággal, asylum-joggal rendelkezett, 30 de még 1731-ben is úgy tudja az apát provizora, hogy az egész telek kivételes szabadságnak örvend, mert ha egy tetten ért gyilkos vagy más gonosztevő ide menekül, nem adják ki egykönnyen. 31 A kúriát megillette a húsvágás haszonvétele is, 1731-ben Miskolc Piacán, a kúria elé épített fabódéban mérték a húst, míg 1743-ban már a kőépület földszintjén működött a mészárszék. 32 1731-ben a mészáros évi 50 rhénes Ft árendát fizetett, ezen felül 10 font friss faggyút és a marhák nyelvét adta az uradalomnak, a természetben lerótt díj fele a provizornak járt. 33 1774-ben a kúriabeli és a mindszenti mészárszék után 639 Ft haszon illette az uradalmat, az összes tiszta be­vétel (7515 Ft) 8,5%-a. 34 A város szívében, a Piac melletti kúriában vágó­hidak is szolgálták a nagy hasznot hajtó mészárszéket. 35 28 Contractus super nova mola Görömbólyiensi. Mindszent, 1793. márc. 12. CONSCRIPTIO 1810. Series documentorum Xs> 12. 29 KUBINYI A. (szerk.) 1996.151-153. pp. és SZAKÁLY F. (szerk.) 1998. 210-2101. pp. 30 KUBINYI A. (szerk.) 1996. 235. p. és SZAKÁLY F. (szerk.) 1998. 160. p. 31 Hunc fundum atrialem dicit modernus dominus provisor gaudere libertate ita, ut sibi in flag­ranti insperato homicidio aut alio crimine commisso illuc se salvet, non soleat facile extradari. CONSCRIPTIO 1731. Miskolc 32 Miskolc várossában liendőcurialis hász [...] Az ucárúl bemenendő, ambitus vagyon... ezen ambitusból migyen az ember a garádics alatt egy botocskában, az melben most hust vágnak és mészárszéknek csinálták... az uca felől pedig miszérszék táplája vagyon. INVENTARIUM 1743. 33 CONSCRIPTIO 1731. 34 CONSCRIPTIO 1774. 35 Concluait ampli hujus aedificii inferiorem contignationem macellum dominate lapideum, omni alia pro lanionibus deserviente... penes quod pro decutiendis pecoribus pons quoque partim e pineis, partin vero quercinis asseribus consistens exstat. CONSCRIPTIO 1774.

Next

/
Thumbnails
Contents