Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

Gyulai Éva: A tapolcai (Borsod m.) egyházi uradalom a XVIII. században

e meg; az utóbbi mellett szól, hogy Bacsinszky urasága idején egy 120 sertésből álló kondát is tartottak a görömbölyi majorságban, de a püspök halála után az uradalmat kezelésbe átvevő Kamara mint kevés hasznot hajtó tevékenységet, beszüntette a disznótartást. 18 Görömbölyön a juhá­szat mellett az uradalmi erdőségben uradalmi gulyát is tartottak, az 1810. évi összeírás hangsúlyozza, hogy itt nevelték az állatokat, és nem hajtották ki az erdőn kívüli legelőkre. 19 A marhatartás viszont óriási hasznot hajtott, hiszen az uradalmi számítások szerint évi 1232 forint tiszta nyereség származott belőle. A valki összeírás igazolja, hogy a 18. században itt is folyt alföldi jellegű allodiális állattartás, hiszen a falu uradalmi tulajdonban lévő épületei között felvettek egy téglaistállót és egy marhák és juhok teleltetésére való karámot. Ezek természetesen a jobbágyokat kötelező báránytized adminisztrációját is szolgálhatták. A kis tapolcai apátsági uradalom a Bükk lejtője köré koncentrált bir­tokaival, köztük egy teljes jobbágyfaluval, illetve a török korban a pusztulásnak leginkább kitett alföldi falucskával és a Sajó menti szintén alföldi jellegű pusztával - gazdálkodásában egyesítette az alföldi és fel­földi jellegű agrártermelés előnyeit és esetleges hátrányait is. Bár gabo­natermesztése nem volt igazán számottevő, ehhez hiányoztak a nagy kiterjedésű szántók, a sík vidékeken mindenhol termesztettek „életet", a miskolci határtól elkezdve a görömbölyi és tapolcai földeken és a jenkei pusztán át egészen az alföldi Valkig. Az 1810. évi kimutatás szerint leg­többet őszi búzából vetettek, majd árpát, kevesebbet zabot és Görömbö­lyön kukoricát is. 20 Jenkén 1731-ben káposztát és kukoricát termesztet­tek, míg 1810-ben kendert is. Az uradalom igazi kincse azonban, akárcsak a tekintélyes diósgyőri uradalom Bükk vidéki birtokaié, a hegyeken termelt általában kiváló minőségű bor volt. A borjövedelmek sokszorosan felülmúlták a többi agrárbevételt, Tapolca pusztán a 19. század elején egy évre számítva a borkilencedből származó nyereség 2200 forint volt (míg Valk falu össze­sen 2479 forintot jövedelmezett ekkor hasonlóan számítva). Görömbö­18 Vita comité suae exceUenciae donati episcopi Munkatsiensis et abbatis Tapoltzensis alebatiir hic grex sabellicorum ex frustis circiter 1210, qui cum sub possessorio Camerali velut minus proficuus cassatus sit, consequenter pro fulxiro ex setigeris mdlus futurus sit. CONSCRIPTIO 1810. Görömböly 19 In territorio possesionis hujus [Görömböly] signanter in silvis dominalibus habet dominium armentum, unice hic, et non extra sylvam pascuo providetur. CONSCRIPTIO 1810. Gö­römböly 2" CONSCRIPTIO 1810. passim

Next

/
Thumbnails
Contents