Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Barsi János: A minoriták megtelepedése Miskolcon és iskoláztatásuk a Ratio Educationis megjelenéséig (1729-1777)

portjába tartozott, amit a kis „a vagy m" bejegyzés tanúsít. Vizsgaeredménye az „m". 1765-ben kisebb parvista. A professzora által kapott eredménye az „m vagy a", a vizsgaeredménye az „m". 1766-ban principista, mindkét eredménye az „m". Jellemzése szerint rossz tanuló, „ingenii tardi, nullius capacitatis" (lassú felfogású, képességek nélküli). 1767-ben grammatista, mindkét érdemjegye az „m". 1768-ban szintaxista, mindkét érdemjegye az „m". Mint látjuk, a legalsóbb alosztályokat nem látogatta, s így hat év alatt végzett a kis gimnázium tananyagával. Végül Andreánszky Imre berencsi magyar nemes iskolai pályáját mutatjuk be. Ő 1768-ban comparatista. A profeszortól kapott érdemjegye a nagy „A". Vizsgajegyet nem kapott. Képességeit kitűnőre értékelik, s ez egész tanulmányi ideje alatt nem változik. 1768/69-ben kisebb parvista, ami azt mutatja, hogy a konjungisták alosztályát kihagyta. Mind a két érdemjegye a nagy „A", melyek innentől kezdve tanulmányai végeztéig nem változnak. 1769/70-ben nagyobb parvista, 1770/71-ben principista, 1771/72-ben grammatista, majd 1772/73-ban szintaxista. Gimnáziumi tanulmányait hat év alatt fejezte be, s mivel kitűnő tanuló volt, azt mondhatjuk, hogy ennél hamarabb Miskolcon nem lehetett a három grammatikai osztályt elvégezni. A bemutatott példák alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az akkori iskoláztatást mai fogalmakkal nem lehet megközelíteni. Sem az osztályok, sem az alosztályok, sem a képzés évei, sem az értékelési rendszer nem értelmezhető mai iskolafelfogásunk alapján. S azt is elmondhatjuk, hogy igazában a Ratio studiorum által lefektetett szervezési szempontok sem érvényesültek maradék nélkül a miskolci iskolában. Színvonala is a jezsuita Ratio studiorum adott színvonal alatt maradt, amit mutat az, hogy az adott képzettségi fok eléréséhez a miskolci iskolában kétszer annyi, vagy még több időt fordítottak. S ha még azt is meggondoljuk, hogy az egész oktatás végül is két tanteremben zajlott, ahol együtt voltak az írni-olvasni nem tudók a latinul beszélőkkel, képet kaphatunk az akkori oktatás szellemi színvonaláról a miskolci gimnáziumban. A talán kissé sötét képet árnyalja a további vizsgálódásunk eredménye, mely alapján előre bocsáthatjuk, hogy az iskola, főleg tárgyalt korszakunk végefelé komoly szellemi nívót képviselt. Vizsgáljuk meg ez utóbbi állítást az érdemjegyek alapján. Az első értékelhető évet, 1750-et, és az osztálykönyben szereplő utolsó előtti iskolai évet, 1771/72-01 vettük alapul. Csak a professzorok értékelését vettük figyelembe. Egyrészt azért, mert azzal a vizsgák eredményei jórészt megegyeznek, másrészt azért, mert a professzori értékelés kevésbé függ a vizsga szerencsés vagy nem szerencsés kimenetelétől. Az is szempont, hogy 1750-ben még nincs meg a kettős értékelés. Azt sem láttuk fontosnak, hogy a kis „a", az „a vagy m", „m vagy a", vagy az „m" vélhetőleg különbözőséget (adott esetben nagyobb betű vagy ténylegesen nagy betű) takaró írásmódját érzékeltessük. Remélhetőleg a felsoroltak elhagyása nem módosítja a kialakuló fő trendeket. Az érdemjegyek szerint tehát 1750-ben huszonnyolc jeles rendű, harminchat közepes rendű, huszonegy elégséges rendű, tizenhárom elégséges és