Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Rózsa György: A profi sport kezdetei Miskolcon

Labdarúgók Szövetségét (MPLSZ), mely augusztusra írta ki a profi ligabajnok­ság megindulását. A szövetség döntése értelmében a profi ligában kizárólag ke­reskedelmi társaság formájában, cégszerűen működő klubok vehettek részt, mellyel elejét kívánták venni a váratlan megszűnéseknek, kötelezve a klubot az ellenőrizhető, stabil gazdálkodás betartására. Miskolcon az első ilyen módon megszervezett sportklub a Miskolci Attila Kör volt. A labdarúgó sport átszerve­zésének éve, 1926 más szempontból is jelentősen a város viszonylatában, hiszen akkorra alakítják át a máig álló Népkerti sporttelepet modern, országos vi­szonylatban is jelentős sportközponttá, Hodobay Sándor polgármester és a vá­ros sportszerető közönségének anyagi támogatásával. A Miskolci Attila Kör megalakulását egy lázas előkészítő időszak előzte meg a helyi sportszervezők részéről. A budapesti, már akkor is jelentős múlttal rendelkező sportklubok mellett a vidéki nagyvárosokban, így Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Miskolcon is igény volt a város hírnevét repre­zentáló futball klub létrehozására, mely Miskolc esetében egybeesett egy na­gyobb vonalú városfejlesztés, az ún. „Nagy-Miskolc" megvalósításával, s annak kitűnő propagandául szolgált. Az új klub szervezésében jelentős szerepet a Miskolci Atléta Kör vezetése játszott, élén Kolár Nándor elnökkel. Megnyerve a város tehetősebb, támogatásra is hajlandó közönségét a Miskolci Attila Kört 1926. július 29-én megalakították, mely után kezdődhetett el maga a csapatszer­vezés. Hosszas viták után az Attilát az 1926/27-es sportidényben a profi máso­dik ligába osztották be, nem fogadva el a vezetés igényét az első ligába való bejutásra. A bajnokságban való szereplés feltételéül szabott jogi személlyé való alakulásra anyagi okok miatt csak 1926 októberében kerülhetett sor. Több lehet­séges módozat közül Miskolcon a szövetkezet alakítása mellett foglaltak állást. Az egykori eseményeket és történéseket a klub saját iratainak hiányában a Me­gyei Levéltárba került cégbírósági és Polgármesteri hivatali iratok kutatásával lehetett nyomon követni. A „Miskolci Attila Kör mint szövetkezet" megalakulására 1926. október 31-én került sor. „A szövetkezet a nehéz gazdasági viszonyok közt kölcsönös önsegélyezés formájában kívánja a működéséhez szükséges tőkét megszerezni. Egyetlen szakosztályként a labdarúgót kívánja működtetni, melynek játékosai és alkalmazottai munkájukért szerződésszerű fizetést vagy egyéb díjazást kap­nak." 1 Az alakuló közgyűlésen jelenlevő 23 személy összesen 74 üzletrészt kép­viselt a szövetkezetnél. A közgyűlés az alapszabály elfogadása mellett döntött, külön jogokat fenntartva Miskolc város javára. A szövetkezet mint cég hirdetéseit eleinte két miskolci napilapban, a Ma­gyar Jövőben és a Miskolci Naplóban tette közzé. Alapvagyonát a tagok által befizetett részjegyek képezték. Az alakuló közgyűlésen az üzletrészeket egyen­ként 10 pengő értékkel számolva lehetett jegyezni. A részjegy tulajdonosoknak az egyes részjegyekre eső évi haszoneredményt az évi mérleg alapján szelvé­nyeik ellenében fizették ki. 1 B.-A.-Z. m. Lt. VII-1/d. 153. Okm. 643/la.

Next

/
Thumbnails
Contents