Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Szécsényi Mihály: A belvárosi bordélyházak kitelepítése és kisajátítása Miskolcon (1907-1926)

sok. Ugyanakkor ez az eljárás a város eljárásának megítélését is lehetővé teszi a Berhang-féle ingatlanok esetében. Miskolcnak 1925-ig tartó pereskedésben sikerült csak biztosítania kisajátítási jogának elismerését. Az Építési Bizottság 1926-i ülésén merült fel újra a kérdés a Rozmaring utca 2. számmal kapcsolatban: „Nevezett ingatlanra a városnak kisajátítási joga telekkönyvileg fel van jegyezve. Kérdés, hogy a város ezen ingatlant megvegye-e."

40 Miskolc városának a Rozmaring utca 7. számú ház kisajátításában Lefkovics Albertnéval gyorsan sikerült megegyeznie 1917-ben, miután ő üzleti érdekeltségeit felszámolta és ezt a házát is eladta a városnak. Az ő házának a története külön tanulmányban került feldolgozásra, ami az itt leírtakon nem változtat. Hasonlóan szerencsés módon sikerült megegyezni a Rozmaring utca 5. és 6. számő házainak új tulajdonosával Ruszinkó Ádám Barnával, aki nagynénjétől özvegy Langer Ádámnétól örökölte annak ingatlanait. Az örökös Losoncon lakott és így számára a legkönnyebb megoldás a gyors eladás volt. 1918. május 17-én a két ingatlant 35 000 koronáért felajánlotta megvételre a városnak. A megegyezés rendkívül gyorsan ment és 1918. augusztus 31-én már Miskolc tulajdonában volt a két ingatlan.

41 Tanulmányunk befejezéseként két - véleményünk szerint - fontos következtetést vonhatunk le. A viszonylag liberális 1910-es miskolci szabályrendelet legfontosabb pontjai a budapesti szabályozás alapján született. Maga a gykorlat mondott ellent a szabályrendelet szellemének és a kitűnő miskolci szakemberek elképzeléseinek. A Rozmaring utcai bordélyok kitelepítése, majd egy épületben történt „összevonása" gyakorlatilag megelőlegezte a prostitúció első országos szabályozásának elképzeléseit. Ezek az elképzelések elsősorban erkölcsi indíttatásúak voltak és ennek megfelelően a bűnnek és bűnös prostituáltnak meg kellett mutatnia önmagát, még az emberek között sem jelenhetett meg egyenrangúként. Ugyanezt építészetileg a maga valóságában mutatta meg az új Árpád utcai telep. A másik lényeges mozzanat a kisajátításokhoz kapcsolódik. Egyértelműen látszik, hogy a városrendezési tervek végrehajtásához a Rozmaring utca környékére szüksége volt a városnak. Az is természetes, hogy a város és az érdekelt tulajdonosok egyaránt igyekeztek előnyökhöz jutni és mindazokat a technikákat alkalmazták, amelyeket a kisajátítási-vásárlási alkuk és folyamatok során bemutattunk. Ezek a tervek nem voltak kivihetetlenek. Az első világháború kitörése megtörte Miskolc fejlődésének lendületét, ami a volt Rozmaring utca környékének mai állapotán is látszik. Amit akkor, egy szerencsés pillanatban nem sikerült végrehajtani, azt azóta sem pótolta a történelem.