Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Szécsényi Mihály: A belvárosi bordélyházak kitelepítése és kisajátítása Miskolcon (1907-1926)

lentett be fellebbezést özv. Edelmann Mórné, az vételár felemelését kérve 20 000 koronára. A lényegében a belügyminiszterhez írt fellebbezésben előadta: „Özvegy asszony vagyok, egyedüli vagyonomat fentemlített ingatlanom képezi. Ingatlanom a város legforgalmasabb részének középpontjában fekszik és hogy kellőkép nem jövedelmezett annak oka főként az volt, hogy nyilvános ház céljaira szolgált. A nyilvános házak kitelepítése után annyira igyekeztem megfelelő lakókat találni, azonban épen az utca múltjára való tekintettel megfelelő lakó nem akadt, s pár koronáért laknak a lakásban. Sajnos ezt is thjf. város számlájára kell írnom. Ily előzmények után nem vagyok abban a helyzetben, hogy egyetlen vagyonkámat úgyszólván potom áron engedjem át a városnak. Az igazság azt követeli, hogy teljes kártérítést kapjak az átengedendő ingatlanért. Nem kívánok többet, mint amennyit a ház mai forgalmi értéke képvisel. A pénz mai csökkenését tekintve még ez a 20 000 korona is elég alacsony vételár volna, annál is inkább, mert az a város(nak) egy magánüzem céljára szükséges. A város érdekeit támogatom, de nem feltétlenül és nem anyagi öszszeroppanásom árán. Hiszen ha négy szögméterenként a legalacsonyabb árakat számítjuk is, - 20 000 koronánál többet kellene kapnom. Kijelentem, hogy 12 000 koronáért az ingatlant át nem engedem és ezen vételárat el nem fogadom sem a szerződést a várossal meg nem kötöm. Minthogy tulajdonképp nem kisajátításról, hanem egyszerű adásvételről van szó, hol szerződési szabadság mind a két felet egyformán megilleti, kérem a nagyméltóságú Belügyminiszter urat, hogy fellebbezésemnek helyt adni méltóztassék."

37 Az eljárásnak ebben a szakaszában derült ki, hogy az özvegy nem egyedüli tulajdonosa az ingatlannak. A város számára nem maradt a kisajátítási eljárás megindításán kívül más lehetőség. A polgármester 1919. március 6-án kérte a kisajátításhoz a kereskedelmi miniszter engedélyét: a „szükséges telkek megszereztettek ezen egyedüli telek kivételével" írta. A miniszter a kisajátítási jogot 1920. május hó 5-én engedélyezte. December 27-re már addig jutott az ügy, hogy beidézhette a hivatal a tulajdonosokat: vagy megállapodnak, vagy megindítják az eljárást.

38 Az érdekeltek a városi tiszti főügyészi hivatalban 1921. január 13-án ültek le tárgyalni. Az ingatlantulajdonos Edelmann család az ár feljebb emelésére valóban mindent megtett. Kártérítést kértek, mert időközben eladták az ingatlanukat 78 000 koronáért. A város javára előjegyzett kisajátítási jogról nem tudtak, mert a telekkönyvet nem nézték meg előzetesen, de amint erről tudomást szereztek mindkét fél kölcsönösen elállt a már megkötött alkutól. így azonban bizonyítva látták, hogy ingatlanuk ér ennyit, ezért kérték ezt az összeget.

39 Ez a történet akár napjainkban is játszódhatna, annyira ismertek ma is ezek az eljárá-