Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Szécsényi Mihály: A belvárosi bordélyházak kitelepítése és kisajátítása Miskolcon (1907-1926)

arra, hogy a Berhang Henrik és neje tulajdonát képező ingatlanokra Miskolc javára előterjesztett tulajdonjogot, illetve a már előjegyzett kisajátítási jogot 15 napon belül törlik a telekkönyvből. Kiderült, hogy a telekkönyvbe bejegyzett kisajátítási jog nem volt hatályos, azaz végrehajtható, érvényesíthető és ezt dr. Silbiger már a per indításakor tudta. Perbe azért vitte a várost, hogy a kisajátítási jog megadása iránti eljáráshoz időt nyerjen. Az már a per megindításakor világos volt számára, hogy az ekkor már irreális 45 000 koronáért a tulajdonjogot megszerezni nem lehet, így perbe a siker reménye nélkül bocsátkozott. Az egyetlen eredmény a kisajátítás keresztülvitele lehetett volna, természetesen reális áron. Jellemző az infláció mértékére és a város anyagi helyzetére, hogy a per megindítását követően felemelt bélyegilleték illetve ügyvédi díjazás akkora fenyegettetést jelentett vesztes per esetén Miskolcnak, ami miatt és a kétséges eredmény miatt dr. Silbiger nem látta értelmét kockáztatni.

34 A polgármesteri hivatalnak ezek után csak az a feladat maradt, hogy értesítse a tűzbiztosítás felmondásáról a Foncière Biztosítót, a főpénztárát pedig a kifizetés letiltásáról. A Berhang-féle ingatlanok 1923. október elsejétől minden korlátozás alól mentesültek. Miskolc ezeket a későbbiek során sem szerezte meg, miképpen a rendezési tervek sem valósultak meg. Hasonlóan tanulságos, de talán kevésbé bonyolult a Rozmaring utca 2. számú ingatlan megszerzésének kísérlete. Ezt a házat özv. Edelmann Mórnétól bérelte Berhang Henrik 1914. augusztus l-ig. Innen indult, majd a Rozmaring utca 3-as és 4-es számú házakon keresztül vezetett az a bordélyház bejárás, amelyet az előbbiekben közöltünk. A tulajdonossal özv. Edelmann Mórnéval 1917. augusztus 6-án folytatott tárgyalást Szűcs Sándor városi főmérnök. A tulajdonos 12 000 koronát kért ingatlanáért. Az ingatlan négy lakásáért 448 koronát, míg az utcai nagy teremért a volt szalonnak - a bérleti díja közel 200 korona volt ekkor. Özv. Edelmann-né szomorúan állapította meg: „mielőtt a város az ottani jogokat meg nem szüntette, ezelőtt három évvel még az épületért 800 korona évi bérösszeget kapott."

35 Az Építési Bizottság az ajánlatot elfogadásra javasolta, mert bár a mérnöki hivatal csak 10 000 koronára becsülte az ingatlant, tekintettel volt a bizonytalan kisajátítási eljárásra, az emelkedő ingatlanárakra és főként arra, hogy már csak egy tulajdonossal kellett megállapodni a Rozmaring utcából . . ., 1918. május hó 7-én legalábbis így látszott.

36 Ezzel szemben a város pénzügyi és gazdasági szakbizottsága 1918. július l-jén csak 10 000 korona vételárat javasol, mert az felel meg a forgalmi értéknek. A Törvényhatósági Bizottság mégis megszavazta a 12 000 koronát 219. kgy./13805. k. i. számú közgyűlési határozatával 1918. július 2-án. Ez ellen je-