Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)
Németh Györgyi: Iparosok hirdetései a Miskolci Értesítőben
még hárman a szolgáltatóiparban dolgoztak. A hirdetések okait vizsgálva kimutattuk, hogy négyen 159 tanulták a mesterségüket, s határozott szándékkal fogtak munkához. A 15 nő közül csak három férjezett. Egyikük férje, Strausz Móric a helybeli héber-magyar tanoda nyilvános magyar-német tanára 160 , másikuké, Singer Israel lanttanítást vállalt 161 , a harmadikról, a lány- és asszony nevét felváltva használó Pinkusz Rozália férjéről, Policzer Sámuelről semmit sem tudunk. 162 Klein Rozina varrónő ugyanott lakik, ahol Klein Ignác gombkötő 163 , így feltételezhető, hogy testvérpárról van szó. Üzleteik sikeressége kevéssé ismert, hiszen mindössze hármuk neve fordul elő többször a hirdetésekben. Kiemelkedő személyiségek A több alkalommal hirdető iparosok közül a legtöbbször előforduló neveket megvizsgálva kiemelkedik néhány személy. Tóth János női szabó először készítményei széles választékát ajánlotta, 164 majd egy üzletáthelyezés során megtudjuk, hogy társult Plankával. Lehet, hogy az együttműködés nem járt sikerrel, mert közös boltjukat feladva saját házukban folytatták munkájukat. 165 1846-ban és 1848-ban a társulásnak már semmi nyoma, mert Tóth egyedül feladott, kétségbeesett hangú hirdetésekben szeretett volna inasokhoz jutni, ami nyilván nehezen ment. „Bizodalmasan fölhívja" a szülőket, hogy gyermekeiket képezzék a mesterségekre is,"mert ha urakká annyian képeztetnek mint eddig tapasztalható, - hol marad akkor a jelenben követelő művészet, mellynek hajnala hasad". O „két s három jó fiút az asszony szabóság tanulására ... minden órán" elfogad. 166 Silvester Jakab cukrász mestersége folytatása mellett mindenféle egyébbel - aszúbor, deszka, hintó - kereskedett, helyet biztosított Arigoni daguerrotípiáinak. 167 De hogy ezt nem eredeti szakmája elhanyagolássával tette abból is láthatjuk, hogy csokoládégyár beindításával is kísérletezett. 168 Elek József hatszor adott fel új hirdetést, majd ezeket ismételten is megjelentette, s valamennyi alkalommal saját készítésű s a mezőgazdaságban használható gépeit hirdette. 169 Úgy véljük, joggal feltételezzük, hogy ezek az iparosok szakmájuk legaktívabb képviselői, akik az átalakulóban lévő gazdaságban új módszerek alkalmazásával igyekeztek megtalálni a helyüket. Vélekedésünket alátámaszthatja, 159 Ez a szám lehet nagyobb is, hiszen a hirdetések megszövegezése bizonytalan. 160 MÉ 1845. nov.18, 1 « MÉ1844. máj.21. 162 MÉ 1842. máj.22.1843. máj.16. 163 MÉ 1845. okt.21. 164 MÉ 1842. nov.29. 165 MÉ1845. ápr.15 ^ MÉ 1846. dec.17.1848. nov.2. 167 MÉ 1842. dec.13.1843. jan.24. 1844. jan.16. jún.4.1845. febr.25. 1848. máj.18. szept. 28. 1 68 MÉ1845. jún.17. 1 69 MÉ 1844. szept.3. 1845. aug.5. 1846. júl.9. nov.12.1848. aug,17. szept.28.