Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)
Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)
válalandja, hanem azt emberi kötelességének is fogja tartani. - Tűnölődünk mi azon is, hogy az ennyire el szaporodott koldusok száma mi okon léphetett olly szapora számra: úgy találtuk, hogy azoknak nagy része nem Miskóltzi születésű, hanem gyermek koroktól itt szolgálván, béreket Esztendőrül Esztendőre meg emésztették, 's vagy meg öregedvén vagy meg nyomorodván, így jutottak koldulásra, ezek aránt az volna vélekedésünk, hogy ha szintén a' külső országokban fenálló Spar-Cassa 70 itt meg nem történhetne is, leg alább a 1 Famulitium 71 szorosabb korlátok közé szoríttathatna, mert sok tseléd idő előtt is többnyire a 1 rendetlen élet miatt nyomorodik el - tiltatnának ki a' Városbúi mind azon Személlyek, a' kik magokat tselédeknek adván ki, azt, hogy rendes Conventio 72 mellett szolgálnak, míg nem mutattyák, jelessen pedig az olly Tzégéres házak, a 1 hol számosabb undok személlyek botránkoztató feslett életet élnek, visgáltatnának meg, és azon helyekrül tiltatnának el, 's egyszer 's mind azon orgazdáik 's gazdasszonyaik, a' kik tsupán fertelmes magok haszna kereséséért, azokat nem bérrért tartyák, hanem tőllök még ők kívánnak fizetést, büntettetnének meg, mivel az illy el vettetett szseméllyek végtére is koldulásra jutván más jámbor Felebaráttyoknak, a 1 kiket a 1 bal szerentse koldulásra taszított, 's nyomorúságjoknak nem magok vétkes életek által lett okai, kezekbül az alamisnát ki ragadván, mint egy jutalmát veendik a' magok előbbeni feslett erköltseiknek, 's a lakosok is, de általok az igaz koldusok is igen meg terheltetnek, ezeknek alázatos jelentése mellett hathatós rendeléseket tétetni kérünk. Költt Miskóltzon Julius holnap 28kán 1824k Esztendőben. Póts András Tábla Bíró Derekassy József Tábla Bíró és Tallián Gergely Vice Nótárius 18/b. Miskolc város koldusügyi bizottságának jelentése, 1824. Tekintetes Nemes Vármegye! Alól írottak vévén a' Tekintetes Nemes Vármegyének a' Koldusok dolgába költt kegyes Határozását, mellynél fogva a 1 Bukszával járó Koldusok által öszve hordott alamisna ki osztogatására a' Magistratós által ki rendeltetve lévén Famulitium = szolgaszemélyzet, cselédség Spar-Cassa = nyugdíjpénztár Conventio = itt: megegyezés