Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)
Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)
5/a. Irhás Ferenc ónodi szegény kérvénye, 1780. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. 38 Tekintetes Úr! Nékem kegyes jó Uram, Jól emlékezhetik rá a' Tekintetes Úr Vice Ispány 39 Uram melly földhöz ragadott utolsó gyermekségre jutott ember vagyok, aki nem tsak erőmben, de még szemem világában is úgy meg fogyatkoztam, hogy sokszor nem oda ütök az hová akarok; Imé egyetlen egy suhanczfiamat, a 1 kivel kerestem kenyeremet, az Úr, Tekintetes Ordinarius Szolga Bíró Úr Tőllem elvette, és a' Kovácsnak adta Inasul, hogy ott tanúllyon és dolgozzon, a' mellyet nem hogy sajnálnék, de sőt inkább még meg köszönnék, hogy mgyen tanitattyák a' Tekintetes Urak, de hogy éllyek én, utolsó gyermekségre jutott nálla nélkül nem tudom, mivel a 1 Feleségemis igen köszvényes, aki gyakorta tsak arrais elégtelen, hogy egy korsó vizet hozzon, a' gyermekis gyenge a 1 Kovács nagy Pörölyeinek emelgetésére; azólta tsak sóhajtok mint a' kmok közt fetrengő, tsak járkálok, mint a pusztában egyedül lévő vad, sirok, fohászkodok, szivem majd beszakad búsulásomban. Irgalmassághoz szokott szive előtt a' Tekintetes Úrnak a' földig magam meg alázódásával, le borulok egyszersmind alázatosan Instálom 40 a' Tekintetes Urat, tekintsen reám kegyes szemeivel, essék meg rajtam szánakozó szive, ne fosztasson meg tülle, hogy kenyér koldulásra ne jussak, ha tsak két esztendeigis hadd légyen még mellettem. Ois erősödik, talán engemetis az Úr magához szóllít, mivel érzem azt magamban, hogy közelgetek a' véghez, rimálkodom a' Tekintetes Úrnak, hogy alázatos esedezésem ne vesse háta megé, hanem felelyen meg nékem irgalmas kegyelmes válaszát, a' mint hogy énis várom kegyes resolutióját 41 a' Tekintetes Úrnak. Ezzel maradok. A Tekintetes Úr Vice Ispány Uramnak. meg élemedett alázatos szolgája Irhás Ferencz. Sign. Ónod 1780. Die 23 9br. 38 Máté evangéliuma 5,7 39 Vice ispán = alispán 4U Instálom = kérelmezem 41 Resolutióját = döntését, határozatát