Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Faragó Tamás: Borsod megye és Miskolc vándormozgalmai az 1780-as években

dorlási többlete van. Településenként nézve a mezővárosokat főleg az elvándorlás, a pusztákat a vándormozgalom hiánya jellemzi, míg a falvak megoszlanak: közel felüknél elvándorlás mutatható ki, valamivel több, mint negyedrészük esetében viszont vándorlási többletet találunk ( 2. tábla). A nem mozduló, valamint a be- illetve kivándorlási többletet mutató közösségek egyúttal sajátos területi megoszlást mutatnak (2. térkép). Bevándorlási nyereséget elsősorban Miskolc városa és közvetlen környéke (a későbbi NagyMiskolchoz tartozó települések) valammt s Sajó völgye és az Egertől nem túl messze fekvő Bükk hegységi települések mutatnak. Kivándorlási többletet jelez ezzel szemben Sajószentpéter kivételével az összes mezőváros, illetve a Bódva völgyének szinte minden települése. Dél-Borsod területe - elsősorban Mezőkövesd környéke és a Tisza-mente szintén elvándorlást mutat, bár elszórtan néhány kisebb bevándorlási többletet mutató falu is található a tájon. (Egy-egy táj esetében az el- illetve bevándorlás általában tendencia jellegű, még a Miskolc környéki települések közül is elvándorlást mutatnak a régi református közösségek - Szirma és Hejőcsaba valamint Óhuta.) Összességében Miskolc és a város környéke mutathatja fel a legtöbb bevándorlót. Miközben a háztartásoknak csak nem egészen 12, a népességnek pedig mindössze kereken 10 százaléka él Miskolcon, addig ide érkezik a bevándorlók 50 százaléka és a város környéke is aránytalanul sok idegent vonz lakosságszámához képest (3. tábla). Ezzel szemben az elvándorlás - a „távollevő helybeliek" - aránya nagyjából megfelel a különböző településtípusok megyei népességi aranyárnak. Ebből viszont közvetve arra következtethetünk, hogy semmi olyan különleges, a lakosság egy részét elvándorlásra késztető taszító tényező nem hat Borsod megyében, mint például a régi felvidéki bányavárosok egy részében található gazdasági hanyatlás. A vándorlási alapadatokat a háztartások számához viszonyítva

3 azt látjuk, hogy a megyei átlagot Miskolc több, mint kétszeresen felülmúlja és magasabb ennél Miskolc környékének 197 (1786) illetve 69 (1787) ezrelékes értéke is 3 Korábbi dolgozatomban (Faragó 1996) a vándorlókat tekintettel arra, hogy elsöprő többségük a kutatások szerint a 18. század végén férfi - a felnőtt férfiak számához viszonyítottam. Jelen alkalommal azonban inkább a háztartások számát veszem a vándormozgalmak mérésének alapjául. Ez ugyan beviszi a mutatóba a háztartások településenként-társadalmi rétegenként eltérő nagyságából adódó bizonytalanságát, viszont egyértelműbb fogalomnak tűnik. Ugyanis a vándorlók esetében mind a korcsoportokat (felnőtteket), mind nemi összetételüket illetően bizonytalanságban vagyunk. A magyarországi eredetű elvándoroltak illetve a jelenlevő idegenek esetében ugyanis nemhogy kormegoszlásunk és családi állapot szerinti adatunk nincs, de az összeírok nem adták meg külön a férfiak és nők szerinti bontást sem. Ugyanakkor a fennmaradt, elsősorban külföldieket (valamint a külön tartománynak számító Erdélyből és Temesi Bánságból érkezőket) rögzítő idegenek jegyzékei, miközben a fentebb hiányolt adatokat részletesen rögzítik, egyúttal azt is világosan tanúsítják, hogy az összeírok többnyire nem egyértelműen értelmezték feladatukat. Jelentős részük figyelmen kívül hagyta a nőket és sokan az idősebb korosztályokat is. Nem mellékes végül az a tény sem, hogy a népességi adatokkal mostohábban ellátott 18. század vonatkozásában sokkal nagyobb eséllyel (és valószínűleg sokkal pontosabban) tudunk egy háztartáshoz/ familiaszámhoz viszonyított mutatót kiszámítani, mint a teljes népességhez vagy a felnőttekhez viszonyítottat.