Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)
Gyula Éva: Helyek és helyszínek egy kora újkori mezővárosban. Miskolc topográfiája a 16-17. században
tessék." 324 Az ítélet és végrehajtása jelzi, hogy a kivégzéseknek nemcsak több módja, hanem több helyszíne is volt Miskolcon. Az „ott, kinn", mint helymegjelölés a korabeli ember számára valószínűleg csak egy bizonyos helyet jelenthetett, s ez talán nem lehetett más, mint a várostól északra fekvő Fermező hegy (szőlőhegy és szántók is voltak itt). Amikor ugyanis Kulcsár Gergelyt 1635-ben borlopással vádolták meg a város előtt, arra kötötte magát, ha beigazolódik a vád, „mindjárt az Vérmezére kivigyék és felakasszák, mert anélkül is eleget élt immár ő" 325 Ez a hely valahol a szántóföldek között lehetett, hiszen a Kötelkönyvben a Felső nyomáson többször szerepel ez a dűlőnév: Akasztófa alatt. De Miskolc másik határában is folyhattak kivégzések, hiszen a Papszer felett az alsó sorban és a Hóhérbástyán pincéket írnak össze ugyancsak a Kötelkönyvben. A Hóhérbástya pontos topográfiai adatait közli egy 18. század eleji miskolci tanúkihallgatás: „Donovál-Mészáros András, nemes személy: Tudgya bizonyossan, hogy néhai nemzetes Szepessy Pál uramnak az Hóhér Bástya alatt az Avas oldalon maradott egy kőrakásos pincéje" 326 Mind a bűnök, mind a büntetések helyszínei, valamint elnevezésük is azt mutatják, ezek a helyek szerves részét képezték a város topográfiájának, akárcsak a lakóhely, vagy ahol a város lakói a gazdálkodást folytatták. Még a vétkek, bűnök helye sem maradhatott rejtve a többi városlakó előtt, az élet különböző színterei sokkal nyitottabbak voltak, mintsem képzelhetnénk, s a város különböző pontjain naponta „látványosságok" folytak, s ezek legtöbbször egy bizonyos helyhez kötődtek. Ezeknek a történéseknek, az előadásoknak a leggyakoribb színpada maga a miskolci utca volt, az emberek ide vitték ki mindazt, amit közölni kívántak a város többi lakosával, s innen szerezték be információikat, a város ellenségei is itt hajtották végre az elrettentést, megfélemlítést célzó cselekményeiket. A közlés és befogadás sokszor a kor hirtelenségének, őszinteségének, durvaságának módján zajlott. 1663-ban nemes Ács János a város „közönséges s szabados utcáján" (in publica et licita via oppidi) vonszolta Szendrei-Szabó János feleségét Szabó János és Boldisár István háza előtt egészen a Városházáig (usque ad aedes oppidi vulgo Varasháza), mígnem ott elengedte. 327 1682-ben a „ezen törökjárás miatt", miután a miskolci prédikátorokat, diákokat, bírákat a törökök elhurcolták, s csak nehezen szabadultak meg, „itthon, városunkban is néhány hites embereinket erőssen megkötözvén ló mellett, pórázon egész éjjel hurcolták, kínozták" 328 Módszereiket tekintve a hajdúk is hasonlóak voltak. 1685-ben „Murányi István nevű putnoki gyaloghadnagy egynéhány száz gyülevész hajdúkkal étszakának idején Miskolc városára bejővén" Palóczi János házához mentek, megkötözték, „s az utcán azon istentelen hajdúk közzül némellyek szakállát kitépték, szaggatták, dolmányán lévő ezüst gombokat letépték, a dolmány ujján lévő gombokat is". Török 324 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 7. köt. 194. p. 325 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1. köt. 239. p. 326 B.-A.-Z. m. Lt. XIII-14. XVIII. 327 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 7. köt. 778. p. 328 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 1682. május 6.
