Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)

Gyula Éva: Helyek és helyszínek egy kora újkori mezővárosban. Miskolc topográfiája a 16-17. században

István, akit szintén elfogtak, így mesélte el a hajdúk kegyetlenségeit: „mikor az én házamra jöttek ezen tolvaj hajdúk, már akkor kötözve volt kezekben Dánffy Péter, Busa Mihály, Szucsányi-Mészáros Miklós uraimék, az én ajtómat is bevágták, magamat megkötözték, verték, taglották, döfölték, az magam házárúi hordoztanak imitt-amott étszakának idején az uccán, utoljára hoztanak a Piacra a sereg közzé, eleget vertek, taglották s döföltenek" 329 1686-ban ismét csak hajdúk törtek Miskolcra, ahol német katonák is voltak, s több erőszakos cselekedetük között a korra igen jellemző, tragikus jelenetet is feljegyzett egy tanúvallatás: „Buzgány Gáspár, nemes személy, 26 éves: láttam, hogy Török István hajdúi megszállták a várost, mint ellenségek, s amikor a városba érkeztek, rögtön a házakra és kamarákra törtek. Láttam, hogy a bíró úr felesége a szolgálóval szalonnát vitt a pincébe, s egy hajdú levette a szalonnát a szolgáló hátáról, de a bíró felesége szembeszállt (intendebat) a hajdúval, hosszan veszekedtek a szalonnán, s látván ezt a német katonák, gyorsan odafutottak, és a zsákmány felett átszúrták a hajdút."

330 A legkülönösebb, népmesébe illő utcai sőt országúti jelenet azonban még az újkor elején esett Miskolcon a földesasszony, Fánchy Borbála és a miskolci bíró, Eskora Márton és a város lakói között. 1561-ben a bíró és a zálogbirtokos özvegy közötti összeütközés az uralkodó elé került, de az ellenségeskedés nem szűnt meg. 1561. szeptember 2-án Fánchy Borbála magyar nyelvű levelében maga meséli el esetét a miskolciakkal: „...Iskora Márton nem úgy adta az választ az késség (község=város) eleibe, amint őfelsége rendelte, hanem más levelet mutatott elő, és hainis magyarázást tett az levélből, kin az miskolci váras igen felfuvalkodott én ellenem, kit én el nem tűrhetek, hanem indulók Kassára, az őfelsége kapitányához. És mikor Miskolchoz közel jutottam volna, küldém ez Iskora Mártonhoz Fánchy János atyámfiát, és hivatám, hogy megkérjem tőle, miért indította fel az várast azfélle hamis beszéddel és levéllel. Mikor az Iskora Márton közzel jutott volna énhozzám, háta megül, nem tudom, ha ő intéséből, mind az egész váras rejám támada, fegyverrel és dorongokkal, puskákkal és szekercékkel. Atyámfiát, szolgáimat hagyigálták, sebes is vagyon bennek, és az én személyemet kiűzék, mind szolgáimmal öszve, és futva szalattam mind harmad határiglan. Ezzel nem elégettek ez miskolciak, hanem ez Győr határában is lest hántak seregekkel, végezet akaratból, hogy megöljenek, kit az varason is nagy felszóval kiáltottak, undok szitkokkal, öljenek."

331 329 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a 11. köt. 254-255. p. 330 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/b. XIV. 319. 331 MOL NRA 70/32