Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Dobrossy István: Miskolc társadalmának átalakulása, az ipar és a kereskedelem szerkezete 1929-1949 között

2.2 A kézműves ipar aránya és jellemzői. Az Ipartestület, mint hatósági jogkörrel felruházott érdekképviseleti szerv Az Ipartestület a képesítéshez kötött iparok képviselőinek volt kötelező tagságon alapuló érdekképviseleti szerve. 1884-től kezdve, az ezévi 17. tc. értelmében minden olyan településen, ahol az iparosok száma a száz főt elérte, létre kellett hozni az Ipartestületet. A Miskolci Ipartestület 1885-ben,

25 a Diósgyőr és vidéke Ipartestület 1890-ben, a Hejőcsabán székelő Miskolc járási Ipartestület pedig 1928-ban alakult.

26 1920-1950 között - a kamarai összesítők szerint - a területen 125-145 féle szakmát gyakoroltak képviselőik. A miskolci ipartestület 90-130 féle szakma képviselőit tartotta nyilvántartásában. Az 1920-as évek gazdasági stabilizációja időszakában találkozunk a legsokoldalúbb szakmai képviselettel, a szakmák száma a gazdasági válság időszakában a legkevesebb, majd a háborút követően ismét a sokféle kézműipari tevékenység válik általánossá. Ez jellemzi az újjáépítés időszakát, hogy aztán így szűnjön meg, illetve más szervezeti keretek között alakuljon újjá. Az egyes kézműipari vállalkozások száma érzékelhetően igazodott a reális fogyasztói, piaci igényekhez. Erre utal, hogy képviselőik száma 1920-1950 között alig-alig, vagy egyáltalán nem változik. Ez jellemző a „kuriózum" szakmákra éppenúgy, mint az ún. „divatipar"-okra. Régi miskolci mesterségnek, de a vizsgált időszakban már különlegességnek számított a cseréppipa készítés, a szarufésűs vagy az esernyős mesterség, a fegyverműves és a fegyverolaj készítő is. Egy-egy képviselője volt a húsfüstölésnek, vagy a halpácolásrxak és a hurkakészítésnek is (a foglalkozás képviselőit inkább a „gyár"-nak nevezett középüzem, illetve üzemek fogták össze). Hagyományos mesterségnek számított 4-5 képviselővel a kötélgyártó, a kosárfonó, a kefekötő és a kesztyűkészítő. A negyed évszázad alatt változatlanul 5 mézeskalácsos volt a városban, 7 nyerges, 2 nemezsapka készítő, ugyanennyi szita- és rostakészítő. Egy paszományos, 4 rézöntő és rézműves, 2 seprőkészítő k\ tudta elégíteni a városi igényeket. (Utóbbi terméket a falusi ipar szállította a vásárokra és a miskolci piacra, de volt helyben gyári előállítása is.) A felsorolt mesterségek kisszámú képviselőivel szemben voltak olyanok, amelyek mindig nagy számaránnyal voltak jelen a város napi életében. így az élelmiszer ipar területén a pékek száma mindig 50 körül mozgott, a cukrászoké pedig 15-20 között. Közel száz hentes műhely volt, s a vendégfogadó, vendéglátóiparban foglalkoztatottak száma (büfés, kávés, kifőzdés, vendéglős) is száz vállalkozó, képviselő fölött volt. A bőriparban a csizmadiák helyett a cipészek váltak Az Ipartestület történetéhez Id.: Pfliegler ]. Ferenc-Holczer Ferenc: Emléklapok a Miskolczi Ipartestület húszéves fennállásának évfordulójára . . . Miskolc, 1904. 90. p., Kovács Lajos: A Miskolci Ipartestület 50 éves múltja. Miskolc, 1935.70. p. A rendszeresen közreadott évi jelentések szintén minden esetben tartalmaznak történeti adatokat, feljegyzéseket is. 26

Ha/may Béla-Leszih Andor: Miskolc és Borsod, Gömör-Kishont egyelőre egyesített vármegyei községek. Budapest, 1929. 607., valamint B.-A.-Z. m. Lt. IX. 201.13349/1943. és B.-A.-Z. m. Lt. IX. 201.15.080/1946.