Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Dobrossy István: Miskolc társadalmának átalakulása, az ipar és a kereskedelem szerkezete 1929-1949 között

Mivel a főszolgabíróságok területe ekkor még nem változott, a 12 települést még nem csatolták Heves megyéhez, van összevetési alap 1941-el. Eszerint Borsod megye lakossága több, mint félszázezerrel (52 147 fő) csökkent. Az sem tartható, hogy Miskolc lakosságának 17,7%-át vesztette el. A történeti Miskolc lakosságának 43,9%-a hiányzott 1945 elején. Az elmenekültek száma a megyében lényegesen több volt, mint 20 096 fő (ennyit csaknem a Nagy-Miskolcot alkotó településeken írtak össze.) Az elhurcoltak, s ezen belül a zsidóság száma viszont túlzás, hiszen a megyében összesen nem élt annyi zsidó, mint amennyit Borsod veszteségeként a statisztikák feltüntetnek. Ezek a kérdések és gondok természetesen csak 1949-ig adottak, ekkortól ugyanis a népesség-összeírás során a korábbival nem egyező, illetve attól lényegesen eltérő szempontok szerint rendszerezik az adatokat. 2. „Miskolcivá nem születik, hanem azzá válik az ember" - tartja egy helyi „igazmondás". Ez a miskolci mentalitás ha meg is volt, természetszerűleg alapvető módosuláson, változáson ment át. A város törzslakosságának nemcsak jelentős hányadát veszítette el a háború évei alatt, hanem a háború utáni újjáépítés, az iparosítási program ideje alatt és következtében lényegesen megváltozott összetétele. Külön vizsgálat tárgyát képezhetné, hogy 1947-1949 között, az első hároméves terv időszakában honnan, mennyi ember települt a városba, vagy vált a telepítés áldozatává Miskolcon. 1949-ben Miskolcnak 109 104 lakosa volt. Ha feltételezzük, hogy a város 1941-ben volt lakosságának 2/3-a megmaradt, illetve visszatért, a tisztviselő városból iparivá alakuló Nagy-Miskolcon minden második ember nem volt miskolci, nem volt kötődése a város történetéhez, hangulatához, az ún. miskolcisághoz. A Miskolcról gyakran hallott negatív jelzők tartalmat itt kapnak, a lokálpatriotizmus hiánya is tetten érhető, s magyarázatul szolgál a „mai miskolciság" megértéséhez. 3. 1945-1950 között kialakult az a közigazgatási egység, amely magába foglalta a történeti Miskolcon túl Hejőcsabát, a Martintelepet, Diósgyőrt, Perecest, Szirmát, Tapolcát, Lillafüred-Hámort, Ó- és Új-Massát, valamint a nem történeti városrészhez tartozó Szondi-telepet, Bábonyi-bércet, Zsarnai telepet és az ún. Béke-telep nevén ismert gyári kolóniát is. Ezzel a városhatár több, mint négyszeresére nőtt, hiszen az 1950-ben I. kerület néven körbehatárolt terület 4852 hektár kiterjedésű volt, az új Nagy-Miskolc földrajzi határa pedig 22 355 hektár lett. így létrejött az a különleges és sajátos városszerkezet, amelyben a kapcsolódó egységek, kerületek lakossága rendkívül különböző színvonalon élt és adottságokkal rendelkezett.

21 Az új közigazgatási határt szentesítette az a minisztertanácsi rendelet, amely 1950. szeptember 1-től négy igazgatási kerületre osztotta Nagy-Miskolcot. A határozat - középkori határjárási oklevelekhez hasonlóan - pontosan leHorváth Béla: Miskolc egyes településszerkezeti egységei, I. Borsodi műszaki-gazdasági élet. Miskolc, 1983. 33-36., ld. még Horváth Béla: Miskolc II—III. és IV. kerületének kialakulása, városképei és műemlékei. A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei, 4. Miskolc, 1956.30—43.