Levéltári Évkönyv 7. (Miskolc, 1994)

MISKOLC IPAR-, KERESKEDELEM- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Dobrossy István: Miskolc társadalmának átalakulása, az ipar és a kereskedelem szerkezete 1929-1949 között

mint bányászati szempontból . . . Azt hisszük, az akadémia szempontjából felbecsülhetetlen előny ez" - fogalmazott és érvelt Nagy Ferenc polgármester.

6 Miskolccal szemben érzékelhető volt egyfajta bizalmatlanság, amit ugyan egyértelműen nem fogalmaztak meg, de abból, hogy az iskolaalapítási kísérletek rendre meghiúsultak, vagy hogy az itt megfogalmazott elképzelések (felsőfokú kereskedelmi intézmény) másutt valósultak meg, erre lehetett következtetni, így történt, hogy Selmecbánya bányászati akadémiája Kassára kínálkozott, a tervezett műegyetem helyéül pedig szintén nem Miskolcot, hanem Temesvárt jelölték ki. A város figyelme ezért a sárospataki jogakadémia felé fordult. Ügy gondolták, hogy az eperjesi és sárospataki intézeteket itt egyesítik, s így „Nagy-Miskolcon népességére és színvonalára nézve a legfejlődőképesebb, leglátogatottabb, legnagyobb akadémiája lesz az országnak." Mindezek a lehetőségek akkor buktak el, vagy akkor nem tudtak megvalósulni, amikor Miskolc lélekszámában hasonló település volt, mint Pécs (61 663 lakos), vagy Kecskemét (79 467 lakos). A rivális településektől, mint Debrecen és Szeged lélekszámban lényegesen elmaradt (Debrecen 117 275 lakos, Szeged 135 071 lakos). Ezeknek a városoknak az utolérése fogalmazódik meg, s erre ideológia és lehetőség is egyben, hogy Kassa határon kívül kerülésével Miskolc váljon Magyarország északi régiójának központjává. 1935-ben Miskolc szerves részévé vált a Mahr-telep és a beépülő Martintagbirtok, azaz a későbbi Martintelep. A továbblépést, ill. annak szükségességét Zsedényi Béla már 1929-ben megfogalmazta, amikor azt fejtegette, hogy hat város, Szabadka, Pozsony, Temesvár, Nagyvárad, Arad és Kolozsvár elvesztésével Miskolc korábbi szerény helyéről Budapest, Szeged, Debrecen, Kecskemét és Hódmezővásárhely után felcsatlakozott, s Magyarország hatodik városa. De egészen más a kép annak ismeretében, hogy „Miskolc ugyanis Diósgyőrrel és Hejőcsabával csaknem teljesen egybeépülve, e két községgel együtt ma már, különösen a szellemi és kulturális élet beállításában nézve a kérdést, teljes és zárt egységet alkot."

7 Vizsgálódásaiból levonja a következtetést, hogy a közel húsz ezer lakosú Diósgyőrrel nincsen gond, mivel „társadalmi tagozottságában is teljesen homogén Miskolc társadalmával, teljes mértékben részese és osztályosa a miskolci társadalmi és kulturális életnek."

8 Hejőcsabával azonban más a helyzet, mert lakossága főleg mezőgazdaságból él. Zsedényi a nagyvárosok jellegzetes perifériális lakosságát látja bennük, ami azért nem jelenhet meg teherként, mert az ittélők lélekszáma csupán 7-8%-a Miskolc lakosságának. 1920-ban Diósgyőr 19 236 fős és Hejőcsaba 4 555 fős lakosságával már alakul „Nagy-Miskolc egysége" s az így „megtervezett" 80 673 fős város, a fővárost nem számítva Magyarország harmadik városa. 'Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben, Miskolc, 1994.197. Zsedényi Béla: Miskolc szellemi élete és kultúrája. Miskolc, 1929. 37-38. Zsedényi i. m. 38.